LELKIZŐ

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.09.
Módosítva: 2024.04.09.

Borzalmas szenvedésben töltötte utolsó éveit, elhunyt a magyar énekes

Április 8-án, 58 éves korában elhunyt Csonka Valter színész, énekes, zenész, a blues ismert alakja; a hírről a Jazzbarátok Köre Debrecen Facebook-oldala számolt be.

A Haon.hu beszámolója szerint Csonka Valter 1966. február 3-án született, ő vezette a Dr. Valter and the Lawbreakers nevű blueszenekart, amely a Debreceni Rocklexikon adatbázisa szerint 2001-ben alakult meg. Az első időben nagyzenekari felállásban koncerteztek, később trióvá olvadtak, amely időszakból a legismertebb felállás: Csonka Valter (ének), Vadon Péter (gitár), Oláh Andor (szájharmonika). Első, Baby ride című albumukat is ebben az összetételben jelentették meg. 1994-ben Gál Csaba (boogie gitár, ének), és Bényei Tibor (tuba) került a zenekarba a távozó Vadon helyére. Az évek során budapestivé váló zenekar a ’90-es évek második felének legjelentősebb bluescsapatává nőtte ki magát. A nemzetközileg is elismert Dr. Valter utóbbi albumait hazánk legigényesebb lemezkiadója, a Fono Records jelentette meg – olvasható az oldalon.

Csonka Valter emellett koncertszervezőként is tevékenykedett Debrecenben, egy ideje azonban már nem élt a városban. Utolsó éveit Budapesten töltötte, súlyos betegen, tolószékbe kényszerülve.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”