Létrehozva: 2023.05.14.

Dráma a kamerák előtt! Sírva búcsúzott Kozso és kedvese, most elárulták, miért döntöttek így

Fájó szívvel búcsúzott a Párharc műsorától Kozso és Ágica. A miértekről a Ripostnak mesélt a sztárpár.

Péntek este első párbajához érkezett a Párharc műsora, ahol DR BRS és felesége, Adri, illetve Somhegyi Krisztián és barátnője, Viczián Viki csaptak össze. Ahogy Stohl András is elmondta, az első párbajozóknak van a legnehezebb feladata, hiszen nem volt még idejük arra, hogy bebizonyítsák: itt van a helyük. Míg Ati és Adri a teljesítménye alapján került a kiesés szélére, addig Krisztiánékat a többiek szavazták a veszélyzónába. Egyikőjüknek sem volt könnyű dolga, hiszen kegyetlen feladatokkal tarkított kihívásokat kellett teljesíteniük. Bár mindkét páros erején felül teljesített, a végén Krisztián és Viki párosa örülhetett, így DRS BRS-ék távozni kényszerültek. Vagyis mégsem...

Kozso könnyeivel küzdve állt ki a többi versenyző elé  Fotó: TV2

Miután a többiek számára is kiderült az eredmény, fájó szívvel vették tudomásul, hogy búcsúzniuk kell versenytársaiktól. Kozsó és Ágica szomorúan hallgatták Stohl András szavait, majd az utolsó pillanatban magukhoz vették a szót. Kozso könnyeit törölgetve jelentette be, hogy átadják a lehetőséget Béresék javára, így míg ők távoznak, a párbajban kiesett Ati és Adri folytathatja a versenyt.

"Béreséken láttuk, hogy ők nagyon szerették volna folytatni, többek között ezért is döntöttünk úgy, hogy a javukra feladjuk a versenyt" – kezdte a Ripostnak Ágica, aki úgy érzi, már így is nyertek a műsorral.

Mi már így is nagyon sokat nyertünk a műsorral, úgy gondolom, bebizonyítottuk azt, hogy milyen jól működtünk együtt. Arról nem is beszélve, hogy az önbizalmunk szempontjából a lehető legjobbkor szálltunk ki, hiszen dobogósok voltunk másodikként

 – tette hozzá Kozso kedvese.

"Először mindenki értetlenül állt a kijelentésünk előtt, Béresék sem hitték el, amit hallanak. Végül aztán elfogadták a felajánlásunkat, ami egy igazán megható pillanat volt. Hosszú másodpercekig öleltük egymást, amikor pedig elhagytuk a villát, mindenki Kozso dalát énekelte" – emlékezett vissza Ágica.

LELKIZŐ

Kozso az agyvérzéseiről: Újra kellett tanulnom beszélni és szeretkezni is

Őszintén mesélt megpróbáltatásairól.

LELKIZŐ

Kozso az agyvérzéseiről: Újra kellett tanulnom beszélni és szeretkezni is

Őszintén mesélt megpróbáltatásairól.

 

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

mandiner.hu

Kiderült: ezt mondta Zelenszkij Orbánnak a szerdai telefonbeszélgetésben

ripost.hu

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott