Létrehozva: 2023.05.10.

Kozso az agyvérzéseiről: Újra kellett tanulnom beszélni és szeretkezni is

Az Ámokfutók frontembere őszintén mesélt megpróbáltatásairól. Kozsót és szerelmét a Párharcban láthatjuk.

Ahogy arról a Ripost is írt korábban, Kozsóra ismét rátalált a szerelem, olyannyira komoly a dolog, hogy a lányával egyidős párjával már esküvőt és gyerekeket terveznek.

Kozsó / Fotó: Instagram

Az énekesnek azonban fájdalmakkal és kihívásokkal teli út vezetett a boldogsághoz, hiszen 2014-ben két agyvérzés, két aneurizmaműtét és egy kóma után mindent újra kellett tanulnia. Az életveszélyes állapota után az Ámokfutók frontemberének szó szerint minden hétköznapi dolog új feladat volt, a beszédtől, a járásig, egészen a szerelmeskedésig. A drámai vallomást maga Kozso tette, miután elindult a TV2 Párharc című műsora, amiben szerelmével, Ágicával szerepelt.

A felvételeken jól látszik, hogy az énekes mennyire le van törve az állapota miatt, hiszen a fizikai kihívások nagy részét Ágicának kellett magára vállalnia.

 

Mi egy kis hendikeppel indultunk, mert mi vagyunk az egyetlen olyan páros, akik úgy indultak neki a játéknak, hogy neki volt két agyvérzése, két aneurizma-műtétje

 

– mesélte Kozso párja a stábnak. Az énekes pedig elmesélte, hogy mennyi mindent kellett újratanulnia kómája után.

 

Újra kellett tanulnom beszélni, énekelni, futni, festeni, szeretkezni, mindent, amit el tudsz képzelni. Örülök, hogy már több vagyok. Érdemes volt harcolnom érted

 

– mondta Kozso, aki végén pedig párjára mosolygott.

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

metropol.hu

Most érkezett: busszal ütközött a 42-es villamos, a mentő már a helyszínen – Fotók

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott