Létrehozva: 2023.05.09.

Meglepheti a bíróságot VV Fanni feltételezett gyilkosa

Az 5 éve húzódó ügynek kerülhet pont a végére szerdán, hiszen a perbeszédek után az ítélőtábla egy hét múlva döntést hoz.

Május 17-én lezárul az ország kriminalisztikai történelmének egyik legrejtélyesebb ügye, az 5 éve húzódó VV Fanni esete. 2017-ben, a mindössze 24 éves lány a lakásán találkozott B. Lászlóval, aki a vádirat szerint azért érkezett oda, hogy pénzhez jusson. Hogy a budapesti 13. kerületben található ingatlanban pontosan mi történt, arra valószínűleg már soha nem kapunk választ, ami azonban tény, hogy Fannit utoljára a társasház mélygarázsának kamerájának felvételén láthattuk ájultan, a feltételezett gyilkosa ölében. A felvételen látni, hogy eszméletlen állapotban van és a vádlott bérelt kocsijában DNS mintát is talált a rendőrség, mi több, Fanni vérét is. 

VV Fanni
A vádlott ellen rengeteg a közvetett bizonyíték Fotó: Bors

Az utolsó szó jogán még felszólal a feltételezett gyilkos 

A kocsi, típusa szerint egy Citroen Cactus városi terepjáró volt, ahová - az ügyészség megalapozott véleménye szerint - Fannit, B. László a csomagtartóba rakta. Az autónak így kulcsszerepe van tehát, - mondja a sértett család képviselője, Dr Lichy József, és ebben a védelem még talált egy utolsó kapaszkodót, melyre hivatkozni fog.

– Úgynevezett bizonyítási indítványt adott be a védelem ismét. Ebben az áll, hogy kérik, hadd bizonyíthassák be azt, hogy Fanni nem férhetett bele a nevezett autó csomagtartójába, 80x103-cm-es helyre. A család képviselőjeként ezt nem fogom tanácsolni, hiszen már egyszer elsőfokon elutasították ezt a kérelmet. Ugyanakkor ezzel azt bizonyítja a vádlott, hogy semmi más nincs a kezében, azaz 

ha próbababával ki is kísérleteznénk, befért-e a csomagtartóba Fanni vagy sem, akkor sem lenne ez perdöntő bizonyíték, hiszen a lány vérét és DNS-ét már megtaláltuk ugyanott 

– kezdte a sértett család ügyvédje, aki biztos benne, hogy kiáll igazukért, és szeretné, ha végre kimondanák másodfokon is: Fanni gyilkosa élete végéig börtönben marad! 

Első fokon 25 év és életfogytig tartó szabadságvesztést ítéltek B. Lászlónak, azonban azt reméljük súlyosbítják ezt maximumra, ami 40 év – folytatta a család képviselője. Majd azt is hozzá tette, hogy Fanni ügye már most is korszakalkotó, hiszen holttest hiányában a lány gyilkosát első fokon is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 

VV Fanni
Valószínűleg soha nem derül ki a teljes igazság Fotó: Bors

A vádlott nem mutatott érzelmet a tárgyalások alatt 

Nem éppen gyakori, hogy holttest hiányában ilyen erős döntés születhesssen, azonban a szerdai tárgyaláson még lehet próbálkozni az enyhítés reményében.  

– Még utoljára  minden érintett felszólalhat: Elsőként az ügyész, majd a védelem mond védőbeszédet. A sértett fél képviselője, azaz személyem következik a sorban, és utoljára szót kap a vádlott is. 

Érdekesség: a vádlott az egész ügy során közömbösen, közönyösen viselkedett, mind az elhangzottakkal, mind a sértett családját látva is. Soha nem látni érzelmet az arcán.

 – hangsúlyozta Dr Lichy József, a család ügyvédje, aki szerint lehet, hogy sohasem tudjuk meg, hogy valójában mi történt,  mégis egy jogerős ítélettel a család legalább némiképp le tudná zárni a lány elvesztésének ügyét

 

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott