Létrehozva: 2022.11.15.

Hosszú lesz a gyógyulás: Így segítették fel a színpadra Bari Lacit - Videó

Rosszul lépett, a térde bánta, de legalább versenyben maradt Bari Laci.

Bari Laci vasárnap este járógipszben lépett a Sztárban sztár leszek! színpadára. Valójában úgy segítették fel oda és végig ült, miközben előadta a produkcióit. Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, Laci egyik pillanatról a másikra összeesett táncpróbán. Rosszul emelte a lábát és megcsúszott.

Fotó: TV2

Azt mondta, a belé hasító fájdalomtól azonnal elsötétült előtte minden. A következő pillanat amire emlékszik az volt, hogy a színpad közepén fekszik és kínzó fájdalmak gyötrik, emiatt képtelen volt lábra állni. Miután a stúdióban ellátták, a mentők kórházba szállították, hogy megröntgenezzék. Szerencsére törésről nincs szó, de a Borsnak elmondta, bizony még jó darabig rajta lesz a járógipsz, hosszú gyógyulásra kell számítania.

Sztárban sztár!
Fotó: Máté Krisztián / Bors

"Rosszul léptem és kiment a térdem. Már korábban is történt hasonló, de most jobban megnyúltak a szalagok. A bokám is zúzódott és bevérzett. Vasárnap fel tudtam lépni, igaz segítséggel, a biztonsági emberek támogattak fel a színpadra, és utána tolókocsival toltak az öltözőig. Nagy szerencse, hogy ezen a héten Takács Nikolast kell alakítanom, aki nem egy táncoslábú előadó" - kezdte Laci, aki joggal örül, hiszen így pihentetheti a lábát, de ha szükséges, fájdalomcsillapítót szed.

"Az orvos szerint legalább két-három hét kell ahhoz, hogy levegyék a gipszet és még utána is ugyanennyi a teljes gyógyuláshoz, persze gyógytorna mellett. Mivel ez nem az első eset volt, így az sem kizárt, hogy meg kell műteni, de erre csak a műsor után kerülhet sor" - jelentette ki az énekes, aki akárhogy is, de kitart, mert a Sztárban sztár leszek! végéig versenyben szeretne maradni.

 

 

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”