Létrehozva: 2022.05.29.

Megszólalt a lábadozó Bodrogi Gyula: Most Angéla kezében a gyeplő

Keddig biztosan kórházban marad a nemzet színésze. Ezért nehéz neki a lábadozás.

Szerző Maca néni

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, pénteken délelőtt mentővel szállították kórházba Bodrogi Gyulát, aki rosszullétre panaszkodott, ezért a párja, Angéla értesítette Dr. Merkely Béla szívspecialistát, aki azonnal vizsgálatokat rendelt el és mentőt küldött érte. A legendás színészt jelenleg is kórházban ápolják, de már jól érzi magát és alig várja, hogy hazaengedjék. Korábban úgy nyilatkozott, hogy erre már hétfőn sor kerülhet, de végül csak egy nappal később hagyhatja majd el kórházat. Erről lapunknak beszélt a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas művész. 

BODROGI Gyula
Fotó: Szigetváry Zsolt

"Nos, végül ha nem is hétfőn, de kedden már hazamehetek. Persze otthon is folytatódik majd a kezelés, mert jó lenne már kilábalni ebből az ördögi körből. Most sokat kell majd pihennem és én ebben sajnos nagyon nem vagyok jó. Képzelje el, hogy én még nyaralni sem tudok, mert másfél, maximum két nap alatt kipihenem magam és onnantól kezdve már nem is bírok magammal"- mesélte már vidáman Bodrogi, aki persze kénytelen lesz betartani orvosai kérését, hiszen a családja árgus szemekkel figyeli majd, hogy ne terhelje túl magát. 

"Nem lesz más választásom, mint hogy pihenjek, mert Angéla figyel és azonnal az ágyba parancsol, ha netán úgy érezném, hogy nekem máshol van dolgom. Persze pont így tesz majd a fiam is, szóval ha tetszik, ha nem, most lábadozni fogok annak rendje és módja szerint. Azt sajnos most nem is tudom megmondani, mikor állhatok majd újra közönség előtt, de ígérem, dolgozom rajta"- zárta a beszélgetést a színészóriás. 

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

hirtv.hu

Egy áthúzott nadrágszíjat ábrázoló képpel fotózkodott Magyar Péter Mezőkövesden

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

travelo.hu

Videó: Apró kerecsensólyom fiókák születtek Fejér vármegyében

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi