Létrehozva: 2022.05.08.

Ilyen még nem történt az SMA-s kis Zentével

Fantasztikus képeket mutatott Zente édesanyja a nagy eseményről.

Szerző Maca néni

A kis hős izgatottan készült a napra, amikor életében először közelről csodálhatott meg egy cirkuszi műsort, vagyis először találkozhatott egy bohóccal "munka" közben. Zente szépen javul és fejlődik, mióta  évekkel ezelőtt példátlan összefogás eredményeként összegyűlt a kezeléséhez szükséges 700 millió forint.

Édesanyja azóta is folyamatosan beszámol az SMA-val küzdő, ma már 4 éves kisfiú kisebb és nagyobb életeseményeiről és persze nyomon követhetjük a gyógyulását is, ami bizony jó úton halad. A legutóbb megjelent posztban azt láthatjuk, ahogy Zente boldog mosollyal az arcocskáján szemlél egy előadást a cirkuszban. Anyukája így számolt be az élményről:

Fotó: Irtó András / Facebook

Csodás élményekkel gazdagodott a kis Zente.

origo.hu

Borzalmas halált okoz egy alig látható pók

ripost.hu

Te köztük vagy? Ez az öt csillagjegy a legromantikusabb mind közül

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

mandiner.hu

Az elemző reagált Magyar Péter mai bejelentésére: Ez egy morbid szerelemházasság

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

hirtv.hu

Lavina: Németország már több ezer illegális migránst küldött át Lengyelországba az év veleje óta

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

mindmegette.hu

Ez történik a testeddel, ha kukacos cseresznyét eszel

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

Vérfagyasztó jóslat: ekkor borult teljes sötétség az emberiségre

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy szerelmi élete felfordul

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

A Viszkis vallomása: "Az első rablás után összehánytam magam"

LELKIZŐ

„Csak menekültem" - Krausz Gábor megszólalt a háborúról, ő is a béke pártján áll

LELKIZŐ

Se veled, se nélküled: Durva, ami ezekkel a magyar sztárpárokkal történik

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

„Egy apa hatása” - Elolvadsz Rácz-Gyuricza Dóra friss babafotójától

LELKIZŐ

Végre: Ponekker Virágra újra rátalált a szerelem a válás után

LELKIZŐ

Aurelio bevallotta: Ezt tette a kislánya, amikor meglátta őt a börtön után — Videó

LELKIZŐ

Megható: Ételre sem volt pénzük, Jákob Zoli segített a rászoruló családnak – Videó