Létrehozva: 2021.11.24.

Drámai szavak, ezt mondta utolsó interjújában Csűrös Karola

Néhány hete, a születésnapján egészséget kívánt magának, de ez nem adatott meg neki.

Ahogy arról a Ripost már beszámolt, a Madách Színház szerdán mély megrendüléssel tudatta, hogy elhunyt Csűrös Karola, a Szomszédok Etusa.

Fotó: Facebook

A színésznő utolsó interjúját a Blikknek adta néhány héttel ezelőtt, a születésnapja kapcsán, miután a nagy napon nem tudták elérni sem pk, sem a barátok.

„Jó néhányan köszöntöttek, ami nagyon jólesett. A családom pár nappal később jött csak, mert nem éreztem túl jól magam, ezért csúsztattuk az ünneplést” – nyilatkozta a lapunknak néhány hete.

„Nagyon kedvesek voltak, mert hoztak ajándékot, méghozzá jó sokat. Kaptam könyveket, fotókat, apróságokat, szívmelengető volt, hogy gondoltak rám. Még egy kis sütemény is volt. Az én koromban már nincsenek nagy kívánságai, reményei az embernek, amikor elfújja a gyertyát. A férjem már nem lehet velem, pedig ez lenne a legnagyobb vágyam, így csak egészséget tudtam kérni, majd meglátjuk, megadatik-e” jegyezte meg a színésznő, akinek a kívánsága már nem teljesülhetett.

„Van segítségem, meg állandóan nézem a híreket is, nem maradok le a világ eseményeiről. Most, hogy jön a hideg, a tél, könnyebb nem azon keseregni, hogy a lakásom rabja vagyok. Ráadásul nemsokára kezdődik a kedvenc főzős műsorom is, az mindig jobb kedvre derít. Sajnos, sokszor vagyok szomorú, de hát milyen is lennék? Elveszítettem életem szerelmét, Horváth Ádámot, nem tudok járni... Sok örömre nincs okom, persze, erre mindig rácáfolnak a szeretteim, a barátaim, akik tartják bennem a lelket” tette hozzá akkor a Blikk kérdésére Csűrös Karola.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott