Létrehozva: 2021.07.11.

Öt éve hunyt el Somló Tamás, özvegye így emlékezik róla

Öt éve hunyt el gyógyíthatatlan betegségben Somló Tamás, akinek elvesztésével az özvegye sokáig képtelen volt szembenézni. Olyannyira, hogy kis híján beleroppant a fájdalomba.

Somló Tamás halálát követően Keszthelyi Gyöngyvérnek is meg kellett küzdenie azzal az érzéssel, hogy gyermeke apján kívül a lelke egy darabját is elveszítette. Bár az elején úgy tűnt, képtelen feldolgozni ekkora fájdalmat, de ha nem teszi meg, beleroskadt volna. Lánya miatt sem tehette meg, hogy összeroppanjon a gyász súlya alatt.


Somló Tamás és Keszthelyi Gyöngyvér

„Nekem rettenetesen nehéz volt Tamás halála után. Magányosan, egyedül másztam ki ebből az egészből. Tudtam, hogy ekkora fájdalommal nem tudok nap mint nap szembenézni és cipelni, mert nagyon megvisel, ezért a vele kapcsolatos szép emlékeimet becsomagoltam, betettem egy dobozba, majd felraktam a szívem kis vitrinjébe a polcra. Neki mindig lesz ott helye” – mondta a Borsnak Keszthelyi Gyöngyvér Somló Tamás halálának 5. évfordulója kapcsán.

„Ő annyira meghatározó része volt a családunknak, hogy nem vagyunk, nem maradtunk nélküle. Itt van velünk a mindennapokban, a családi összejöveteleken, a lányom okos szemében és mosolyában.”

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Gyászol Veréb Tamás, családtagját veszítette el

mandiner.hu

Kiakadt Oroszország hazánkra, Nagy Ervin sztorija Magyar Péterrel, testőrök által elfoglalt kocsiról kérdeztük a MÁV-ot – ez volt a hét 3 legolvasottabb cikke péntekig

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria