Létrehozva: 2021.04.07.

Élete tragédiájáról vallott a magyar énekes, a legnagyobb fájdalmat élte át

Kocsis Tibor tizenöt éves korában veszítette el az édesanyját, az énekes most arra hívja fel az emberek figyelmét, hogyan lehet ezt feldolgozni.

Szerző ripost

Csupán tizenöt éves volt Kocsis Tibor, amikor elhunyt az imádott édesanyja. Az énekes a Mokkában beszélt az évekkel ezelőtti veszteségről.

Kocsis Tibor kisfiú volt, amikor elveszítette az édesanyját (Fotó: TV2)

„A nálam három évvel idősebb nővéremmel ezen tragédia révén lett nagyon szoros a kapcsolatom, illetve a húgommal is, aki szintén felnőtt édesanya már. Ez egy nagyon nehéz helyzet volt, mert tinédzserként ez nem egy általános dolog, nincs meg a kapocs a kortársakkal sem ebben az ügyben. Nehezen beszéltem erről és nyíltam meg, amihez társult egyfajta zárkózottság. A család maradt nekem, összezártunk családilag, együtt próbáltuk megoldani a veszteséget” – mondta el a Mokka szerdai adásában Tibor.

Az énekes nem tudott elbúcsúzni az édesanyjától, mert az utolsó időkben az asszony már folyamatos kórházi kezelés alatt állt, ő pedig túl fiatal volt ahhoz, hogy beengedjék hozzá. Így az édesapja fogta az anyukája kezét az utolsó pillanatig.

„Mi akkor még nagyon gyerekek voltunk, ráadásul a kishúgom másfél éves volt akkor... Nyilván ő a húgom, de van egy másfajta viszonyunk is, a mai napig kissé atyáskodom fölötte...”

Az énekes úgy érzi, az édesanyja büszke lenne rá, ha látná őt, főleg, hogy neki köszönheti az énekhangját, ugyanis az anyukája is nagyon tehetségesen énekelt.

A Mokka videóját itt tekintheted meg:

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője