Létrehozva: 2020.12.18.

Hajdú Péterék nem adták fel, hogy közös családot alapítsanak – azt is elárulták, hogy van most Eszter

Borzalmas traumán ment át a napokban Hajdú Péter és szerelme, Eszter, de a történtek ellenére sem adják fel az álmukat, hogy közös családot alapítsanak.

Mint a Ripost is megírta, Eszter a múlt hétvégén elvetélt, ami után nem sokkal életmentő műtétet kellett elvégezni rajta. A tévés producer az utolsó órákban rohant a János kórházba menyasszonyával, akinek válságos volt az állapota, de az orvosoknak és Hajdú gyors reagálásának hála Eszter túlélte a kockázatos műtétet.

Fotó: DFP

A fiatal lány, akit azóta is Hajdú Péter ápol, minden reggel vérhígítót kap, amit a producer ad be neki, és idén már nem fog dolgozni sem, csak a gyógyulásra figyel. Arról azonban egyikük sem mondott le, hogy közös gyerekük legyen.

„Ebben a pillanatban Eszter testi és lelki gyógyulására koncentrálunk és bizakodva tekintünk a jövőbe. Az orvosok megnyugtattak, hogy páros szervről van szó, így egy petevezetékkel is lehet kisbabánk„ – mondta Hajdú, aki azt is hozzátette, akár fél évbe is telhet, mire párja teljesen felépül. Bár minden esély megvan arra, hogy természetes úton legyen babájuk, a Blikknek elárulták: ha a sors úgy hozza, a lombikprogramtól sem zárkóznak el.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

mandiner.hu

Német lap: Von der Leyen kétségbeesetten újrázni akar, ezért enyhült meg a szíve a lengyelek felé

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria