Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.11.14.

„Nem tudom, mikor lesz vége ennek„ – így telnek a fertőzött Nótár Mary napjai

Az énekesnő a tavasszal még annyira távolinak érezte magától a vírust, hogy nem is nagyon félt tőle. Mostanra alaposan megváltozott a véleménye.

Bár az énekesnő soha nem vette félvállról a védekezést, sűrűn mosott kezet és maszkot hordott ott, ahol kötelező volt, az elején mégsem tudott hinni benne, hogy létezik a koronavírus, hiszen nem találkozott a közvetlen környezetében beteggel. Ám több mint egy hete Nótár Mary is koronavírusos tüneteket produkál, és kedden megjött a tesztje is, ami pozitív lett. Mary jelenleg rendkívüli fáradtságról, izom- és ízületi fájdalmakról, hőemelkedésről, ízvesztésről panaszkodik, és nagyon reméli, hogy hamar túl lesz ezen a ne­héz időszakon.

Fotó: Bors

„A rajongóim ebből egyelőre csak annyit vehettek észre, hogy egy ideje nem vagyok aktív a közösségi oldalaimon„ – kezdi a Bors megkeresésére, Nótár Mary. „Egyszerűen nem volt erőm posztolni, a telefont sem volt erőm felvenni. A napjaim nagy részét az ágyban töltöm, fekszem és pihenek, és persze szedem azokat a gyógyszereket, melyeket a háziorvosom írt fel. Nem tudom, mikor lesz vége ennek, de elég kellemetlen érzés. A nem túl kellemes állapotom ellenére is azt tudom mondani, hogy ha ennyivel megúszom, azzal kiegyezek, mert nekem szerencsére nincsenek fulladásos tüneteim. Remélem, ez így is marad” – teszi hozzá.

Fotó: Bors

 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője