Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.07.18.

Sötét dolog derült ki Whitney Houstonról, ezt tette az esküvő napján

A 2012-ben elhunyt világsztár 18 éve ezen a napon mondta ki a boldogító igent.

Whitney Houston 1992. július 18-án mondta ki a boldogító igent Bobby Brown-nak. Az énekesnő akkor talán még nem sejtette, hogy házasságuk halálra van ítélve, de Brown szerint voltak baljós jelek. Végül 2007-ben váltak el – írja a Mirror.

Fotó: Northfoto

Whitney még 1989-ben ismerte meg későbbi férjét, egy rangos díjátadó gálán, majd elhívta a 26. szülinapi bulijára, ahol össze is jöttek.

A kapcsolat akár álomszerű is lehetett volna, ha nincs az énekesnő súlyos drogfüggősége. Bobby 2017-ben kiadott önéletrajzi könyvéből legalábbis az derül ki, hogy a kokain mérgezte meg a házasságukat. Brown nagyon meglepődött, amikor a tudomására jutott, hogy Whitney még az esküvőjük napján is felszívott néhány csíkkal.

„Nem tagadom, én is füveztem, söröztem, de nem én voltam, aki rászoktatta Whitney-t a drogokra. Sőt, olyan is előfordult, hogy ő akart nekem szerezni, de én nemet mondtam” – fogalmaz Brown a kötetben.

Bár azt nem lehet tudni, hogy pontosan milyen tényezők vezettek a válásukhoz, Brown nem titkolja: szerinte nem volt jó ötlet, hogy annak idején összekötötték az életüket.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Berobbant! Mondom a tüneteket, amelyekkel tarol

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb