Létrehozva: 2020.02.08.

Egyedülálló apuka lett a Megasztár felfedezettje

Az énekes hiába próbálta megmenteni a kapcsolatát, három gyermekének édesanyjával már sosem lesznek egy pár.

Szakított gyermekei édesanyjával Nagy Edmond. A Megasztár egykori döntőse évekkel ezelőtt egy gyermekkori barátjába szeretett bele, Margarétától végül három gyermeke született: Edi és Dávid, az ikrek, illetve Brendon, a legkisebb fiú.

Mire eljutottak volna az esküvőig kihűlt a kapcsolatuk, amit hiába próbáltak megmenteni.

Fotó: TV2

„Nem állt közénk harmadik fél, mégsem sikerült az újrakezdés. Azóta kialakították a külön kis életüket Balatonkilitin. Margaréta szereti a munkahelyét, az ikrek és a kis öcsi is jól érzik magukat a helyi iskolában, óvodában – árulta el az énekes, aki nem pereskedett a fiai láthatásáért. -Margaréta nagyon jó édesanya, nem jártunk bíróságra, nem volt rá szükség, bármikor láthatom a fiaimat, hiszen mindkettőnknek az a legfontosabb, hogy a gyerekeink lelki sérülés nélkül vészeljék át a szakítást. A fiúk minden hétvégén itthon vannak nálunk, imádják a papát és a mamát, velem alszanak, ki se bírnám nélkülük. Hiába mentünk szét, a gyerekekkel majdnem ugyanannyi időt tudok tölteni, mint korábban. Margarétának örökre hálás leszek a fiaim miatt, akik mindig össze fognak kötni vele, egész életemben olyan fontos és tisztelt nő lesz, mint az édesanyám” – mondta el a Blikknek az énekes, aki újra az agglegények csajozós életét éli, bár komoly kapcsolata még nincsen.

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv: a NATO területéről biztosítanák Ukrajna légvédelmét

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

"Csak ülök és potyognak a könnyeim" – Balázs Andi közölte a megható hírt, így segítenek a rákbeteg Tompos Kátyán

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szerelme miatt komoly változás mellett döntött Kozso

LELKIZŐ

"Volt sírás" - Rubint Réka egy barátnőjét is megríkatta

LELKIZŐ

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról