Létrehozva: 2019.04.25.

Õszinte vallomás: válságban van a magyar színész házassága

Tizenkét év után hullámvölgybe került Száraz Dénes házassága.

Õszintén mesélt vívódásairól, érzékenységéről és házassága nehézségeiről Száraz Dénes. A Jóban Rosszban sorozat egykori sztárja érzékeny embernek tartja magát, és bevallotta, régebben nagyon sértődékeny volt. A hullámvölgyeket pedig úgy kezelte, hogy felvette a kemény, macsó férfi szerepét. Most, túl a negyvenen azonban már érettebbnek érzi magát, helyén tudja kezelni a sértéseket is.

"A fiamat is próbálom úgy nevelni, hogy sose szégyenkezzen, ha rosszat csinál, inkább álljon bele. Ha előfordul, hogy rákiabálok, mert éppen vezetek, ő meg üvölt hátul, később elnézést kérek tőle. Ahhoz is nagy erő kell, hogy bocsánatot kérjünk, és ne játsszuk a kemény apát" - vallotta meg a Story magazinnak.

A színész azt is bevallotta, gyakran megesett vele, hogy az érzékenysége miatt beleszeretett a kolléganőibe. Ahogy fogalmazott, játék közben megnyílik a lelke, így könnyebben esik olyankor szerelembe. A feleségével is így jött össze tizenkét évvel ezelőtt. Most azonban már nem áldozná fel a családi életét egy futó kaland kedvéért.

"Ha ilyesmi meg is történik velem a színpadon újra, miután lement a függöny, lezárom magamban ezt az érzést, és megyek tovább".

A színész különben épp egy nehéz időszakot él át a házasságában, mint mondta, nincs minden rendben, tizenkét év után elakadtak. De bízik benne, hogy meg tudják oldani a problémákat.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

10 évre titkosította Erzsébetváros a korrupciógyanús dokumentumokat + videó

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott