Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.12.22.

Megható módon emlékezett meg édesapjáról Klapka György lánya

Sandy a beosztottjaival is megünnepli a karácsonyt, akikkel szép történeteket elevenít fel apjáról.

A mai napig rendszeresen álmodik januárban elhunyt édesapjával Klapka Sandy! Az Aranyasszony számára az idei ünnep különösen nehéz, hiszen a testvérei nem látogatnak haza Magyarországra, így a megszokott nagy családi ünneplés helyett a párjával kettesben tölti a karácsonyt.

Sandy a Mokka pénteki adásában elmondta, sokszor álmodik az édesapjával, ez megnyugtató érzéssel tölti el őt.

"Van, hogy azt mondja álmomban, hogy jól vezetem az üzletet, csak így tovább. Máskor azt álmodtam, hogy a halálát csak üzleti célból rendezte meg és még él. Ez rá vallana" - mondta mosolyogva Sandy.

A lány számára az sem könnyű, hogy édesapja december 24-én született, és idén először szenteste nem lesz ott velük, hogy megünnepelhessék a születésnapját.

Emiatt Sandy megemlékezést szervez a Vámház körúti üzletben, ahol a munkatársakkal együtt vidám történetekkel emlékeznek meg az Aranyemberről.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője