Létrehozva: 2017.01.01.

Ezt üzente a rajongóknak Jimmy édesanyja az évfordulón

Zámbó Jimmy családja idén tizenhatodszor nem ünneplte meg a szilvesztert, hiszen ez a nap számukra egyet jelent a szeretett apa, fiú és testvér elvesztésével. A Király ugyanis az újév hajnalán szenvedett tragikus balesetet.

A család gyásza azóta sem enyhül. A fájó emlékeket azonban életben tartja a rajongók szeretete. Éppen ezért olyan nehéz a családnak megoldani, hogy Zámbó Jimmy szívbeteg édesanyja ne zaklassa fel magát. 

 

"Itthon már évek óta nem téma Jimmyke halála, de ez nem azt jelenti, hogy képesek lennénk feldolgozni a gyászunkat. Egyszerűen csak mindannyian elfáradtunk.

Az évnek ebben a szakában különösen fontos, hogy eltereljük a gondolatainkat.

Erősnek kell maradnunk, mert ha édesanyánk azt látja, hogy magunkba roskadunk, ő sem tud másra gondolni. Persze ilyenkor is együtt látogatjuk meg a testvérünk síremlékét, de nem beszélünk arról a borzalmas éjszakáról. Anyu a kocsiban marad, amíg mi elhelyezzük a virágokat, majd hazamegyünk és igyekszünk úgy tenni, mintha egy átlagos hétköznap lenne. Nem ünnepelünk, csak tesszük a dolgunkat és vigyázunk anyura…”

– mondja a %RIPOST%-nak Zámbó Marietta, akitől édesanyja, Anna néni vette át a szót.

"Köszönöm az érdeklődést és a felém áradó szüntelen szeretetet, amit a fiam rajongóitól kapok. Higgyék el, nagyon fontos ez nekem!

Tudom, hogy közeledik az évforduló, de nem szeretek erről beszélni és ebben segít a családom is.

Egyébként jól vagyok. Pont úgy, ahogyan ennyi idősen lehetek…”

– árulta el a 91 éves asszony.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

mandiner.hu

Amerikában tombolnak és sértegetik a magyarokat, nem tudják elviselni, ami most történik

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott