Létrehozva: 2016.12.25.

Megható: elhunyt édesapjára emlékezett Mosolyka

Az írónõ szenteste is szívszorító gondolatokat osztott meg a rajongóival, szomorú ünnep az övé.

Szomorú felfedezést tett szenteste napján Mosolyka. Az írónő számára keserédes a karácsony, ennek okát pedig a rajongóival is megosztotta. Édesapja néhány hónappal ezelőtt hunyt el, az első karácsony nélküle pedig még a mindig mosolygós lány számára is rendkívül nehéz. 

Mosolyka most visszaemlékezett az elmúlt karácsonyra, és bevallotta, valójában csak túl akart lenni rajta, mert egyáltalán nem örült annak, hogy nem kettesben a férjével, hanem családja körében kell töltenie. Igen ám, de akkor ünnepelhetett utoljára az édesapjával, aki idén rendkívül hiányzik neki.

"Ma mikor felébredtem a párom mellett, a mi kis fészkünkben, valami nem volt az igazi. Itt volt a nagy nap, a várt, az ábrándozott nap, amikor a menüsor a mi döntésünk, hogy lesz-e fa, vagy sem, csak rajtunk áll, ahogy előttünk az egész nap, hogy elvárt dolgok helyett bármit tehessünk. Viszont eszem most igazán megint máshol járt. A jövő helyett, a múltban. Mi volt. Mi volt tavaly."

Tavaly, mikor még Apcusom itt élt a Földön köztünk.

"Hogy hogy csinálta ő, hogy milyen mennyei halászlevet főzött, hogy hogy készült, hogy mindig volt fa, hogy az ünnepekre mindig volt egy énje, egy vicces énje, amit előszedett, és hogy milyen jó volt, hogy Õ volt. Hogy Õ miatta volt Karácsony, a Karácsony. Hogy hogy összehozta a családot, azt a családot, akit valójában szeretek, de most itt ülve sokkal jobban értékelek."

A kerekesszékes írónő a továbbiakban leírta, rádöbbent arra, hogy a pillanatot kell megélnie, és nem a múlton vagy a jövőn morfondíroznia. Nem tagadja, majdnem beleesett abba a hibába, hogy ismét elégedetlenkedni kezdett, végül azonban úgy döntött, örül annak, ami jutott számára.

Férje, Sándor a legnehezebb pillanatokban is támogatja őt, ez pedig segít Mosolykának abban, hogy minden lelki vagy fizikai fájdalmat könnyedén átvészeljen.

origo.hu

Carlo Ancelotti meglepően nyilatkozott Kylian Mbappé madridi jövőjéről

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria