Létrehozva: 2024.04.08.

„Lennének kérdéseim ahhoz, aki elgázolt és magamra hagyott” – egy évvel ezelőtt ütötték el a hős Erikát

Cserepes Erika egy évvel ezelőtt cserbenhagyásos gázolás áldozata lett, sokáig úgy tűnt, nem éli túl, ám nem csak hogy nem adta fel, de azóta már újra kerékpározik. A tettest nem találta meg a rendőrség, akire áldozata nem haragszik, ám tudna mit kérdezni tőle.

A hazánkkal szomszédos országot sokkolta Erika esete, amiről a Ripost is több alkalommal beszámolt. A fiatal lányt tavaly április 1-én találták meg az árokban a felvidéki Bajcs és Perbete közötti út mellett. A lányt elgázolták, majd magára hagyták. Az egyébként örökmozgó bringás, túrázó számos törést és belső sérülést szenvedett, sokáig élet-halál között lebegett, 53 napot töltött az intenzíven. Élni akarása, legyőzhetetlen életösztöne azonban felülkerekedett a sérülésein és az állapota folyamatosan javult. Eközben a rendőrség hajtóvadászatot indított a cserbenhagyó ellen, akiről annyit derítettek ki, hogy fehér színű Citroën furgont vagy egy Peugeot Boxert vezetett

Erikát és a kerékpárját a gázolás utáni másnapon találták meg Bajcs és Perbete közötti út melleti árokban  Fotó: Szlovák Rendőrség 

A lány olyannyira rácáfolt az orvosaira, akik nem sok esélyt adtak neki, hogy amikor kikerült a kórházból, amint tehette, már újra bringára is ült. A balesetének 1 éves évfordulójakor beszélgettünk Erikával. 

Vegyes érzéseim vannak, mert nemrég fejeztem be az 5 hetes bentlakásos rehabilitációmat, ahonnan azzal a tanáccsal bocsátottak el, hogy a gyógytorna valószínűleg nem lesz elegendő, és jobb lenne, ha minél hamarabb megműttetném magam, és csípőprotézist kapnék. Emellett véget ért a betegszabadságom, és elvesztettem az állásom, azaz munkanélküli lettem

- kezdett bele Erika, aki arról is mesélt, hogy a járása nem jött rendbe, sántít, olyan, mintha az egyik lába rövidebb lenne, így nem bír sokat gyalogolni, ezért mindenhová bringával megy. Azt is elárulta nekünk az érsekújvári lány, hogy fura volt neki a celeblét, amit az esete körüli médiavisszhang okozott. Nagyon sokan megismerték az utcán és megszólították a lakhelyén, miután elhagyta az egészségügyi intézményt:

"Sokan meghívtak egy teára, kávéra, megkérdezték, hogy miben tudnának segíteni, ami nagyon jólesett, miközben furcsa és szokatlan is volt, de szívmelengető érzés."  

Mivel Erikának a séta még mindig megerőltető, ezért mindenhová kerékpárjával közlekedik  Fotó: olvasói

A gázolójával kapcsolatban elmondta, hogy leállították a nyomozást úgy, hogy nem derítették ki a cserbenhagyó kilétét, de még a jármű pontos típusát sem. 

Novemberben tudatták velem, hogy nem nyomoznak tovább, decemberben kaptam vissza a bringámat. Bár bennem nincsen gyűlölet, harag az illető iránt, mert az csak engem emésztene fel, de lennének kérdéseim ahhoz, aki elgázolt és magamra hagyott

- fejtette ki Erika, aki azt is megosztotta velünk, hogy állást keres, de mivel nem tudja, hogy mikorra kap majd időpontot a protézis műtétjéhez, így nehéz munkát találnia, ahol elfogadják, hogy majd jó ideig nem lesz munkaképes, mert a műtétet újabb rehabilitáció követi, azonban szívesen vesz állásajánlatot, mint tördelő grafikus.

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

life.hu

Leggonoszabb csillagjegyek: titkolóznak, manipulálnak és megtévesztenek

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya