KÜLFÖLD

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.01.28.

„Nem voltam hajlandó átadni a helyemet egy anyukának: kicsinyes bosszút állt!”

Nem akart lemondani a helyéről az egyik utas, hogy a család egymás mellett ülhessen - heves vita tört ki emiatt.

Egymásnak ugrott egy fiatal utas és egy kisgyermekes anyuka egy repülőgépen. A vita alapját az képezte, ahogy a 23 éves nő nem akarta átengedni a helyét, annak érdekében, hogy anya és fia egymás mellett ülhessen.

repülő, repülőgép, belső
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A fiatal hölgy később Redditen osztotta meg, hogyan csöppent bele ebbe a helyzetbe: elmesélte, hogy pont középen foglalt helyet, egyik oldalán egy ablakfelőli, a másikon a folyosó melletti üléssel. Még épphogy csak elhelyezkedett, amikor megjelent az emlegetett anya-fia páros: a gyereknek az ablak, míg az anyjának a folyosó mellé jutott hely, ezért a másik nő pedig követelni kezdte, hogy cseréljen velük.

A nő közölte, neki a fia mellé kell ülnie, nekem pedig a folyosó mellé

- írta meg a posztban az utas, aki azonban nagyon nem szeret a folyosó mellett helyet foglalni, ezért udvariasan azt felelte, nem akar cserélni. Az anyuka erre már kiabálni kezdett vele, és az a javaslat sem felelt meg neki, hogy a másik utas a fiával cseréljen helyet, ha már mindenképp egymás mellé akarnak kerülni. Végül az egyik légiutas-kísérő tett rendet, és  közölte, a fiatal lánynak joga van megtartania az ülőhelyét. A dráma azonban itt még nem ért véget: amikor a posztíró kiment a mosdóba, arra tért vissza, hogy az indulatos nő kidobta a holmiját az ülésről a folyosóra, és csak azért is elfoglalta a helyét. Ekkor ismét egy légiutas-kísérőnek kellett közbelépnie, és rendeznie a konfliktust.

A Reddit-felhasználók többsége a fiatal nő mellé állt, és úgy találták, helyesen kezelte a szituációt: alternatívát is felajánlott az indulatos anyukának, valamint hagyta, hogy a légiutas-kísérők végezzék a munkájukat - írja a Mirror.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

life.hu

Katalin hercegné állapotáról nyilatkozott Vilmos

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker