KÜLFÖLD

Szerző

Létrehozva: 2024.01.04.

Rémület felszállás közben: az utasok szeme láttára halt meg a légiutaskísérő

Rémisztő jelenetek zajlottak le egy járat fedélzetén szilveszterkor. Az utaskísérő életét már nem lehetett megmenteni.

Tragikus halálesettel zárult a 2023-as év: egy légiutaskísérő ugyanis épp december 31-én este, egy gép fedélzetén, felszállás közben vesztette életét. A British Airways Londonból Hongkongba tartó járatának ajtajait épp bezárták, a pilóta pedig már megkapta a felszállási engedélyt és el is kezdett gurulni, amikor a személyzet egyik, 52 éves tagja a döbbent utasok szeme láttára összerogyott. A kapitány azonnali orvosi segítséget kért, és a földi személyzetet is értesítette. Noha a gép egyik utasa igyekezett szakszerű elsősegélyben részesíteni a légiutaskísérőt, az életét már nem tudták megmenteni – még a gép fedélzetén elhunyt.

British Airways, AFP
A British Airways egyik járatán történt a tragikus eset  Fotó: NurPhoto via AFP

A járatot természetesen egészségügyi vészhelyzetre hivatkozva törölték.

A British Airways később szűkszavú közleményt adott ki az esetről, melyben részvétüket kívánták a családnak, a tragédia okáról azonban nem tudni semmit.

Egyébként a légitársaság egy másik, ugyancsak 52 éves személyzeti tagja egy Newarkból Londonba tartó gépen vesztette életét munka közben, bő egy héttel korábban, december 23-án – jegyzi meg az eset kapcsán a Daily Star.

KÜLFÖLD

Bizarr haláleset: repülőgépmotorba mászott egy férfi, nem élhette túl

Igencsak különös haláleset történt szilveszter éjjelén.

KÜLFÖLD

Bizarr haláleset: repülőgépmotorba mászott egy férfi, nem élhette túl

Igencsak különös haláleset történt szilveszter éjjelén.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Kiakadt Oroszország hazánkra, Nagy Ervin sztorija Magyar Péterrel, testőrök által elfoglalt kocsiról kérdeztük a MÁV-ot – ez volt a hét 3 legolvasottabb cikke péntekig

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”

KÜLFÖLD

Öt tanácsot adott a lottónyertes, elárulta, miként őrizte meg a mesés vagyonát

KÜLFÖLD

Még az orvosok is zokogtak: örökre elaludt a szívbeteg újszülött az anyukája mellett