Létrehozva: 2023.12.13.

Megszólalt a daganatos 1,5 éves Heléna anyukája: ilyen állapotban van a kicsi a 4 órás műtét után

Többszörös a siker, hiszen elképesztő összefogással nem csak a pénz gyűlt össze a vajdasági kislány operációjára, de december 6-án, már meg is műtötték Helénát, akinek minden esélye megvan a gyógyulásra.

Lapunk többször is beszámolt már Varga Heléna történetéről, akinél májusban, 16 hónapos korában diagnosztizálták a daganatot. Mivel Szerbiában nem volt olyan orvos, aki vállalta volna a kislány műtétjét, az olaszországi Genovába, a Giannina Gaslini Gyermekkórházba utaztak, ahol kemoterápiával kezdték a gyermekben lévő daganatot zsugorítani. Amikor utoljára hírt adtunk a családról még nem gyűlt össze a 140 millió forint a műtétjére és az azt követő kezelésekre és újabb kemoterápiát javasoltak az orvosai a kislány szüleinek. Azonban hihetetlen összefogás jött létre és jótékonysági események egész sorával segítették Vargáéknak a műtétre valót összegyűjteni a Vajdaságban és azon túl is. Azóta már a műtéten is túl van a kislány. 

Heléna története megindította a Ripost olvasóit Fotó: olvasói

Olvasóink szeptember óta követhetik Heléne sztoriját, elmondtuk, hogy hogyan derült ki a betegsége és azt is, hogy mire lenne szüksége ahhoz, hogy megműtsék. Ezen felül ti, a mi olvasóin óriási szívetekről is tanúbizonyságot adtatok, mert nem csak anyagilag segítettétek a kislányt, de jókívánságaitokkal, pozitív gondolataitokkal is elárasztottátok őt és családját:

"Drága kis gyermek, hamar megkezdted a megpróbáltatást. Adjon a Jó Isten jó egészséget. Ő veled lesz, meg fogsz gyógyulni tündér" 

Remélem mielőbb sor kerül a műtétre és ez a gyönyörű, drága kislány mielőbb élheti a kisgyermekek szokásos életét. Nagyon sok erőt és teljes felépülést kívánok sok szeretettel 

"Néha az élet nagyon kegyetlen tud lenni, hiszen csak egy ártatlan gyermek! Mielőbbi gyógyulást kívánok, egészséget, és szép hosszú boldog életet" 

- írtátok még októberben, ám szerencsére azóta csak jó hírekről számolhatunk be Helénáról. 

A másfél éves kislány igazi hősként viselte a kórházi megpróbáltatásokat Fotó: olvasói

Örömmel jelentjük, hogy tegnap Heléna sikeres műtéten esett át. A több mint 4 órás beavatkozás során a tumor legnagyobb részét sikerült eltávolítaniuk a sebészeknek. Még lábadozik, de reméljük hamarosan újra a régi lesz! Köszönjük Nektek, hogy mindez valóra válhatott!

- tudatta Heléna édesanyja a Facebook-oldalukon.

 

origo.hu

Féltékeny férje lőhette agyon az énekesnőt és műsorvezetőt

ripost.hu

Katalin lett a célpontja? Sunyi tervet eszelt ki Meghan Markle

mindmegette.hu

Egy évig egy falatot sem evett, így fogyott 100 kilónál is többet egy skót férfi

mandiner.hu

Megindulhatnak a migránsok Németországból Lengyelországba

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

hirtv.hu

Orbán Viktor: Az EPP-ben felosztották egymás között az EU vezető tisztségeit

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy szerelmi élete felfordul

mindmegette.hu

Hidratál, és fényvédőként is alkalmazható a nyár legnépszerűbb gyógynövénye

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

ripost.hu

Vérfagyasztó jóslat: ekkor borult teljes sötétség az emberiségre

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

„Áram- vagy vízellátás nélkül maradhatunk” - Háborúra készítik fel a dánokat

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Senki sem figyelt a baba halálsikolyára, a család éhes kutyája marcangolta halálra

KÜLFÖLD

Nem bír több csapást elviselni a család: anya és fia együtt vesztették életüket a háztűzben

KÜLFÖLD

A Covid-vakcinája miatt beperelte a Pfizert egy amerikai állam

KÜLFÖLD

Dánia atomháborúra készül: erre kérték a lakosságot