KÜLFÖLD

Szerző B. V.

Létrehozva: 2023.11.18.

Rémálom: a föld alá szorult a fiatal lány Vetésen

Nem akárhova ragadt be az áldozat.

Érdekes esethez rohantak a  Szatmár Megyei Katasztrófavédelem tagjai november 17-én hajnali fél egykor: egy 26 éves nő egy 50 centiméter átmérőjű csőbe szorult, amiből még segítséggel sem tudott kiszabadulni. A nő annyira szorult helyzetben volt, hogy még az egység tagjai sem tudták kiszedni őt. Markológépet kellett hívni, hogy kiássák a kanálishoz tartozó csövet, amiből végül szó szerint ki kellett vágni a sérültet.

50 cm-es csőbe szorult a nő. Fotó: Szatmár megyei katasztrófavédelem

A fiatal nővel együtt egy férfi is ott volt a hajnali órákban, ő próbálta meg először kiszedni onnan, de nem sikerült neki. A férfi ezután értesítette a tűzoltókat, akik először négyen érkeztek a helyszínre. Több fajta feszítő-vágó felszerelést is bevetettek a menekítés érdekében, de semmi nem használt. Ezek után a helyszínre érkeztek a helyi önkéntes tűzoltók is, akik végül egy markológép segítségével kiásták a cső egy részét, majd a tűzoltók annak oldalát kivágva szabadították ki a fogságba esett fiatalt. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy a fiatalok mit kerestek olyankor a sáros erdőben, ahogy azt sem tudni, hogyan került a nő a csőbe, ami mint kiderült a szennyvíz-hálózati rendszerhez tartozik a magyar-román határ túloldalán található Vetésen - írja a Maszol

 

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

astronet.hu

Május 10-én van Aksaya Tritiya, az év legsikeresebb napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni