KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2023.11.23.

Német hatóságok: menekültnek álcázva érkezhetnek Hamász-terroristák Európába

Egyre nagyobb a terrorveszély Nyugat-Európában.

A Hamász terroristái október 7-én támadták meg Izraelt, amelynek során több mint ezer emberrel végeztek is. Izrael azóta bevonult a Gázai övezetbe, ahol reményeik szerint sikerül leszámolniuk a Hamász fegyvereseivel.

Az elmúlt másfél hónapban felforrósodott a helyzet a Közel-Keleten. Fotó: JAAFAR ASHTIYEH / AFP

Az európai titkosszolgálatok azonban attól tartanak, hogy a terroristák nem várják meg ölbe tett kézzel, amíg az izraeli hadsereg emberei végeznek velük. Legutóbb a német hatóságok kongatták meg a vészharangot. A legolvasottabb német napilap, a Bild arról ír, hogy a német külügyminisztérium megerősítette, eddig 320 német állampolgár – és azok családtagjaik – utaztak be a Gázai övezetből Németországba.  A külügyi tárca azt azonban nem kívánta elárulni, hogy a családtagok közül hányan rendelkeznek német állampolgársággal.

A német kormány Németország egyiptomi nagykövetségének udvarán alakított ki egy nagyobb sátrat, ahol a haza utazni vágyókat fogadják. A német hatóságok azonban arra figyelmeztetnek, hogy ha nem elég alapos a vizsgálat, akkor a családegyesítés leple alatt Hamász-terroristák is kiadhatják magukat menekültnek vagy azok családtagjaiknak.

A német jobboldali ellenzék is arra kéri a kormányt, hogy a kairói felszállás előtt mind az izraeli, mind pedig a német hatóságok alaposan ellenőrizzék az utasok listáját. Andrea Lindholz ellenzéki politikus szerint ugyanis 

beláthatatlan következménye lehet annak, ha fegyveres harcosok jutnak be az országba. 

 

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina