Létrehozva: 2023.09.24.

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

Soha nem voltak még ennyien a migráció ellen Ausztriában, mint most.

A 2015-ös migrációs válság idején a legtöbb nyugati ország elítélte a magyar kormányt, amiért Orbán Viktorék határozattan kijelentették, hogy meg kell állítani az illegális bevándorlást. Mostanra egyre több uniós tagállam vált szemléletet, és az elmúlt évek tapasztalatai arra sarkalják őket, hogy konkrét lépéseket tegyenek a migráció megállítása érdekében. 

bécsi piac
Bécs belvárosának egyes helyein több bevándorlóval találkozik az ember, mint osztrákkal. Fotó: Ripost

A fokozódó migrációs nyomás hatására már az osztrák emberek is megálljt szabnának a bevándorlásnak. Egy friss közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a megkérdezettek 58 százaléka negatívnak ítéli meg a bevándorlás hatásait. Ebből 34 százalék nagyon negatív, 24 százalék inkább negatív véleményt fogalmazott meg. Mindösszesen 13 százalék mondta azt, hogy szerintük pozitív hatása van a migrációnak, de csupán két százalék látja nagyon pozitívan a dolgokat. A maradék 29 százalék semlegességet tanúsított a kérdésben. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy Ausztriában még soha nem fogalmaztak meg ennyien negatív véleményt a migrációval kapcsolatban. A felmérés arra is rámutat, hogy a baloldali Zöld párt szavazói azok, akik leginkább kitartanak a migráció mellett.  

Bécs iszlamizálódásáról és lakosságcseréjéről készült korábbi videónkat itt tekintheted meg: 

Polgárháborús állapotok Olaszország partjainál

Az Afrikából, csónakokon érkező illegális bevándorlók elárasztották Lampedusát. Az olasz szigeten jelenleg is több mint tízezer illegális bevándorló tartózkodik, miközben a sziget népessége alig több mint hatezer fő. A kikötést követően a migránsokat egyébként zárt befogadóközpontba viszik, de az mostanra annyira túlzsúfolttá vált, hogy a helyi erők nem vagy csak alig tudják megállítani a szökni próbáló személyeket. A táborból kijutó migránsok legtöbbször egyébként kóborolnak, hajléktalanként élnek a sziget utcáin, az éttermekben ücsörögnek, és rettegésben tartják a sziget lakosságát. 

Ráadásul nem elég, hogy sokszor az utcán élnek, de egyre erőszakosabban is viselkednek. Nemrég például egy újságírót is elkergettek az utcáról, amit gyakorlatilag a lakhelyüknek választottak.

A Soros-birodalom szervezi a migránsáradatot

Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere egy X-es (korábban Twitter) bejegyzésében lényegében Soros Györgyöt tette felelőssé az Európába irányuló illegális migrációért. A Tesla és a SpaceX milliárdos tulajdonosa szerint a válsághelyzet hátterében a magyar származású tőzsdespekuláns egy meg nem nevezett civil szervezete áll.

"Úgy tűnik, hogy a Soros-szervezet nem kevesebbet akar, mint a nyugati civilizáció elpusztítását"

- reagált Musk egy olyan videóra, melyen az látható, ahogy az egyenruhások küzdenek az illegális migránsokkal az olaszországi Lampedusa szigetén. A videó eredeti közzétevőjének elmondása szerint a szigetre az elmúlt héten naponta ötezernél is több illegális bevándorló érkezett, amellyel a hatóságok egyszerűen már nem tudnak mit kezdeni. Úgy tűnik, Soros minden pénzét Olaszország ellen fordította az európai inváziójával.

 

origo.hu

Élő adásban szenvedett halálos balesetet a híres brit versenyló - videó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Kiszivárgott: Magyarországot is érintő terve lenne Trumpnak, ha megválasztják

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni