Létrehozva: 2023.03.22.

Egyre nagyobb léptekkel sodródik Európa a háború felé

Szinte minden nap születnek olyan döntések és megszólalások, amelyek egyértelműen azt jelzik, hogy Európa bele fog sodródni az orosz-ukrán háborúba.

Orbán Viktor a napokban arról beszélt, hogy Európa fő kérdése ma a háború, ami nehéz helyzet elé állítja Magyarországot, ugyanis a háború hatásai súlyosak és közvetlenek. A kormányfő hangsúlyozta: sajnos Európa „háborús pszichózisban szenved”, a kontinens napról napra sodródik bele a háborúba. A héten napvilágot látott legfrissebb hírek pedig azt mutatják, hogy a magyar kormányfő nem a levegőbe beszélt, kontinensünk valóban sodródik a háború felé. 

ORBÁN Viktor; MICHEL, Charles
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az Európai Unió kétmilliárdért vesz lőszert

Az AFP francia hírügynökségre hivatkozva több európai hírportál is arról számolt be, hogy a Európai Unió külügyminiszterei megállapodtak a közös lőszervásárlásról Ukrajna számára és a saját készletek feltöltésének tervéről. Ezekre az intézkedésekre 2 milliárd eurót különítenek el. 

A hétfői brüsszeli tárgyaláson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: a magyar kormány továbbra sem vesz részt Ukrajna felfegyverzésében, nem szállít és nem is fog szállítani Kijevnek fegyvert, ezért mind a két egymilliárd eurós tervvel kapcsolatban a konstruktív tartózkodás jogával él. Ez azt jelenti, hogy nem akadályozza a többi tagállamot a szállításban, befizeti az Európai Békekeretbe a ráeső 1-1 százalékot, azaz nagyjából 10 millió eurót, azzal a kikötéssel, hogy azt nem a lőszerbeszerzésre, hanem a Békekeret céljainak is megfelelően a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítésére, illetve a migrációs nyomás enyhítésére használják fel. 

A franciaországi lengyel nagykövet belépne a háborúba

Jan Emeryk Rosciszewski, Lengyelország franciaországi nagykövete az LCI tévécsatorna egyik műsorában úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború nem csak az oroszok és az ukránok közötti konfliktus, hanem sokkal több annál. Úgy véli, az ukránok a Nyugat alapvető értékeiért és kultúrájáért harcolnak, a szövetségesek segítségével. Ezzel kapcsolatban elmondta:

Ha Ukrajna nehéz helyzetbe kerül, megnőnek a veszteségei, és előáll az a szituáció, hogy Ukrajna már nem tudja megvédeni magát és a függetlenségét, akkor nem lesz más választásunk, mint résztvevőként belépni a háborúba

Jan Emeryk Rosciszewski, franciaországi lengyel nagykövet Fotó: SAMEER AL-DOUMY /  AFP

Mivel Lengyelország NATO-tagállam, így ez a lépés lényegében felérne a harmadik világháború kitörésével. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában legutóbb szintén arról beszélt, hogy soha nem voltunk még ilyen közel a harmadik világháború kitöréséhez. 

A szlovákok vadászgépeket adnak Ukrajnának

Néhány héten belül sor kerül a MiG vadászgépek átadására Ukrajnának 

– közölte további részletek ismertetése nélkül Eduard Heger megbízott kormányfő a Markíza televízió Testre szabva plusz című politikai műsorában - írja a bumm.sk

 F-16-os vadászgép
Képünk illusztráció Fotó: Jakub Kaczmarczyk / MTI

A vadászgépek ellentételezése kapcsán szintén nem árult el konkrétumokat arról, hogy milyen haditechnikai felszerelést kap cserébe Szlovákia. Mint mondta, meg kell várni az amerikai fél hivatalos bejelentését. Annyit leszögezett, hogy a felszerelésnek hasznát veszik a szlovák fegyveres erők. Természetesen – válaszolta Heger arra a kérdésre, örülnének-e, ha az Egyesült Államok helikoptereket ajánlana fel.

 

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Lejárt a kereskedőknek adott határidő: itt a kormány bejelentése az üzemanyagárakról

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak