Létrehozva: 2022.11.23.

Luxussá válhat a reggeli Németországban, elképesztő a drágulás

Továbbra is megállíthatatlannak tűnik az infláció. Különösen azoknak az élelmiszereknek ment fel az ára, amelyeket a németek reggelikor fogyasztanak.

A legolvasottabb német napilap, a Bild sorra veszi, hogy a németek által kedvelt vasárnapi reggelihez szükséges alapanyagok mennyivel kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt. Nem lőjük le a poént azzal, ha eláruljuk, hogy a lap munkatársai felvetették, hamarosan luxussá válhat a reggeli.

A reggeli is jóval többe kerül, mint egy évvel ezelőtt.
 „Hamarosan luxus lehet egy ilyen reggeli?” – teszi fel a kérdést a Bild. Fotó: Shutterstock

Elmaradhatatlan a kávé a reggeli mellé

Az első tétel, amelyet a Bild górcső alá vesz, az a kávé. A napilap arról ír, hogy a magyar boltokban is kapható Tchibo márkájú kávé közel 23 százalékkal került többe, mint januárban. Egy friss statisztika szerint azonban egyelőre ettől sem ment el a kedve a németeknek a kávézástól. Tavaly átlagosan minden német állampolgár 169 liter kávét ivott, ez az adat idén még több lehet.

A tejtermékek esetében is tetten érhető a jelentős drágulás. A friss tej 30 százalékkal, míg a bio tej ára 50 százalékkal emelkedett egy év alatt. 

Anélkül, hogy végigmennénk minden tételen, a cikk végén összegezve arról írnak, hogy egy zsemle, 1 dkg szalámi, 2 dkg sajt, 2,5 dkg vaj, egy tojás és 2 dl narancslé 25 százalékkal lett drágább a 2021-es árakhoz képest. Mint írják, egyelőre nem számít luxusnak egy fent említett reggeli összeállítása, de az élelmiszerárak jelentős növekedése a háztartások költségvetésén is jól érezhető. 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték