Létrehozva: 2021.12.09.

A miniszterelnök hivatalában tartott illegális buli okozott kormányválságot Nagy-Britanniában

Részben még a saját pártja is szembefordult a miniszterelnökkel. Mindenki felelősöket szeretne látni.

Az Egyesült Királyságban kormányválságot okozott egy napokban kiszivárgott, tavaly december 22-én készült videó, melyen az látható, ahogy Boris Johnson korábbi sajtótitkára, Allegra Stratton és a brit miniszterelnök több munkatársa azzal viccelődik, hogy a korlátozó intézkedések ellenére illegális karácsonyi partit rendeztek a kormányfő hivatalában - írja a BBC.

Mivel a kiszivárgott videó egy úgynevezett „próba sajtótájékoztatón” készült, az eseményen csak kormánytagok és tisztségviselők voltak jelen. Többek között a miniszterelnök egyik tanácsadója, Ed Oldfield, aki azt a kérdést tette fel a pódiumon álló sajtótitkárnak, hogy volt-e a miniszterelnöki hivatal karácsonyi partiján. Allegra Stratton erre először azt felelte, hogy ő hazament, majd mikor Oldfield azt kérdezte, hogy a miniszterelnök elnézné-e, hogy karácsonyi partit rendezzenek, egy másik jelenlévő kormánytag segítette ki sajtótitkárt, mondván, nem volt parti, csak sajt és bor. „A sajt és a bor rendben van? Ez egy üzleti találkozó volt” – folytatta Stratton, majd utána ő és a jelen lévők is hangosan felnevetnek.

„A fiktív parti egy üzleti találkozó volt. És nem volt szociális távolságtartás”

– folytatta nevetve az akkori sajtótitkár.

A humorizáló kormánytagokról készült felvétel széles körű társadalmi felháborodást váltott ki, ugyanis tavaly decemberben olyan szigorú járványügyi szabályok voltak érvényben szerte Nagy-Britanniában, melyek értelmében a családdal és a barátokkal való karácsonyi találkozások is tiltva voltak. Ennek megfelelően pedig a rendőrség rengeteg magánlakásban razziázott a korlátozások megszegése miatt, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

A botrány kirobbanása után Johnson hivatala, a Downing Street 10 kiadott egy közleményt, melyben határozottan tagadták, hogy lett volna ilyen parti. Mint írták, ők minden esetben követik az éppen hatályos koronavírus-szabályokat. Nem hivatalos források azonban azt állítják, hogy volt ilyen parti, és megközelítőleg 40-50 ember vett részt rajta.

Boris Johnson miniszterelnök távozik a londoni kormányfői rezidenciáról, a Downing Street 10-ből. (MTI)

A Guardian beszámolója szerint az ellenzéki brit Munkáspárt elnöke, Keir Starmer a következőket mondta a botrányos videóval kapcsolatban: „Szégyenletes nevetni ezeken a hazugságokon. A miniszterelnöknek most tisztáznia kell magát és bocsánatot kell kérnie.”

„Emberek haltak meg, vállalkozások mentek tönkre, miközben a konzervatívok jól nevettek. Ha a miniszterelnöknek lenne egy kis becsülete, lemondana” – fogalmazott a közösségi oldalán Carol Mochan ellenzéki skót képviselő.

Fontos megjegyezni, hogy a botrány kapcsán részben még a saját pártja is szembefordult Boris Johnsonnal. Sir Roger Gale befolyásos konzervatív képviselő például azt mondta, hogy „a felelősöket a csúcson kell keresni, és ott kell, hogy fejek hulljanak.”

Szerdai parlamenti felszólalásában egyébként a miniszterelnök bejelentette, hogy vizsgálatot rendel el videóval kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

life.hu

Kim Kardashian apró bikiniben pózolt - nekiestek a követői

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki