Létrehozva: 2021.07.07.

Elvágta gyermekei torkát egy nő, majd megpróbálta magának is, de abbahagyta „mert fáj”

Egyszerűen érthetetlen, hogyan lehet egy anya ennyire kegyetlen. Magának meg tudott kegyelmezni, kisfiának és kislányának már nem.

Brutális kegyetlenséggel végzett két pici gyermekével egy lelketlen asszony az amerikai Floridában. Felfoghatatlan dolgokat tett az ártatlan 5 éves kisfiúval és 6 éves nővérével.

A 26 éves Berenice Jaramillo-Hernandez maszkot húzott gyermekei arcára. Ezután az ágyban fekvő 5 éves Mateo Jaramillohoz lépett és elvágta a torkát. Ennek szemtanúja volt a 6 éves Katherine is, aki ezután megpróbált elmenekülni, de sajnos nem járt sikerrel. Az anyja őt is elkapta és megölte.

A két kisgyermek holttestét egymás mellé fektette az ágyban. Később az orvosszakértő több sérülést is talált a pici testeken, amiket védekezés közben szerezhettek.

Végzett gyermekeivel, de magával már nem tudott

A helyszínre érkező rendőrök Berenicere a lakásban találtak rá, súlyos sérülésekkel a nyakán. Amikor a rendőrök megkérdezték tőle, hogy miért nem vágta el a saját torkát, azt válaszolta: „Mert fájt” - számolt be róla a Crime Online.

A kettős gyilkossághoz használt kést egy komódon találták meg, ugyanott, ahol több feljegyzés is volt, amelyekben Jaramillo-Hernandez gyermekei és saját maga megölésére vonatkozó terveit részletezte. Továbbá egy véres érzéstelenítő tubust is találtak, amit valószínűleg a nő használhatott, illetve egy másik kést, amit saját magának tett félre.

A floridai nőt pénteken életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Berenice Jaramillo-Hernandez ugyan nem adott magyarázatot szörnyű tettére, de beismerte a történteket.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át