Létrehozva: 2021.07.26.

„Apa a mennybe ment„ – hirtelen összeesett, majd leállt a szíve a fiatal apukának

A 34 éves apuka egy bolt előtt vesztette életét. Egy ismeretlen járókelő megpróbált rajta segíteni, de már hiába.

A 34 éves apuka teljes erejével küzdött, hogy kisfia és szerelme oldalán maradhasson. Ennek ellenére egy nap Lee Stephenson egy bolt előtt esett össze agyhártyagyulladása miatt. Ekkor egy járókelő sietett a segítségére: míg a mentők kiértek, megpróbálta újraéleszteni a férfit, ám sem ő, sem a mentők nem jártak sikerrel.

Lee 10 éve volt már együtt szerelmével, akitől egy gyönyörű kisfia is született. Elaine Daniels köszönetet mondott annak az idegennek, aki megpróbálta megmenteni szerelmét, amikor ő nem tudott ott lenni mellette.

„Hihetetlenül hálás vagyok neki, hogy megpróbált segíteni az én egyetlen lelki társamnak!„ – mondta Elaine a Mirrornak. „Nagyon jó apa volt! Mikor megszületett a kisfiunk, mindenben segíteni akart, még abban is, amiből az apák szeretik kihúzni magukat. Arany szíve volt!”

„A legnehezebb az volt, amikor a gyermekünknek el kellett mondanom, hogy az apja már nem jön haza többet. Leültem vele és elmondtam, hogy apa szíve leállt és a mennybe ment.„

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Németország háborús lázban ég, a Bild szerint Putyin már döntött a támadásról

KÜLFÖLD

Háborús pszichózis: újra napirendre került a repüléstilalmi zóna bevezetése Ukrajna fölött

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben