Létrehozva: 2020.11.18.

Multimilliomos lett a kétkezi munkás, miután egy különleges meteorit csapódott a házába

Az indonéz férfi nem kevesebb, mint 500 millió forinttal lett gazdagabb egyik pillanatról a másikra.

Szerző Gaál József

Négy hónappal ezelőtt egy ökölnagyságú meteorit csapódott egy szegényes körülmények között élő koporsókészítő indonéz mesterember otthonába az észak-szumátrai Kolang nevű településen.

Mint később kiderült, a világűrből érkezett kődarab hihetetlenül ritka, egy úgynevezett szenes kodrit, aminek az értéke 1,4 millió angol font, azaz átszámítva körülbelül 560 millió forint – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A 33 éves Josua Hutagalung épp a ház körüli munkákon dolgozott a kertjében, amikor a meteorit fülsüketítő zaj kíséretében becsapódott az otthonába. A kődarab átszakította a házetetőt, majd körülbelül 15-20 centiméter mélyre beásta magát a földbe, kisebb krátert hagyva maga körül.

A hang olyan erős volt, hogy az egész ház beleremegett. Miután átkutattam mindent, láttam, hogy a ház bádogtetejét átszakította valami. Ekkor egy követ vettem észre a földben. Amikor felemeltem, még mindig meleg volt. Már akkor erős volt a gyanúm, hogy ez a szikla egy tárgy az égből, melyet sokan meteoritnak neveznek. Lehetetlennek tartottam, hogy valaki szándékosan úgy dobta ezt felülről, hogy átszakítsa a háztetőt” – fogalmazott a helyi sajtónak Huntagalung, akinek a házát több helyi lakos is felkereste, hogy megnézze a űrből érkezett kődarabot.

Josua Hutagalung és a meteorit. (Forrás: Facebook)

A meteoritnak hamar híre ment. Még Jared Collins multimilliomos amerikai csillagász is tudomást szerzett róla, és azonnal repülőre szállt, hogy Indonéziába utazzon. A tudós végül nem kevesebb, mint félmilliárd forintnak megfelelő helyi valutát fizetett a fekete színű kőért készpénzben. Collisnak azért ért meg ennyit a 2,5 kilós, 4,5 milliárd éves meteorit, mert az a széntartalmú kondrit CM-kategóriába tartozik, mely rendkívül ritka.

Josua Hutagalung egyébként azt mondta a helyi sajtónak, hogy a hirtelen jött pénz egy részét a faluja templomának felújítására ajánlja föl, a maradékot pedig félreteszi és csak akkor nyúl hozzá, ha szüksége lesz rá.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át