Létrehozva: 2020.10.31.

Benzinnel locsolta le a 14 éves lányt, majd megfenyegette, hogy felgyújtja – videó

A nő nemcsak a fiatal lányt, de családja életét is megfenyegette. Egyelőre nem tudni, mi áll a támadás mögött.

Egy pennsylvaniai nőnek gyilkossági kísérlet miatt kell bíróság elé állnia, miután az öngyújtók utántöltésére szolgálató benzinnel lelocsolt egy 14 éves lányt, majd halálosan megfenyegette.

A 34 éves Tysheda Mitchellt szeptember 29-én fogták el a rendőrök, keddi fenyegetőzése után. Mint kiderült nemcsak azzal fenyegette meg a lányt, hogy felgyújtja, de azzal is, hogy házát is porig égeti. Azonban indítékairól nem számoltak be a nyilvánosságnak.

A harrisburgi rendőrség arról is beszámolt, hogy a nő ellen súlyos testi sértés, fenyegetés, gyújtogatás és robbanóanyag birtoklás miatt is indult eljárás – írja a CrimeOnline.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át