Létrehozva: 2020.08.17.

Öngyilkos merénylő, túszejtő terroristák a tengerparti hotelnél

A három órán át tartó összecsapásban legalább 17 ember életét vesztette a szomáliai Elite hotelnél.

Szélsőséges iszlamista fegyveresek megtámadtak egy tengerparti szállodát vasárnap Szomália fővárosában, a merényletben és az azt követő tűzpárbajban legalább 17 ember vesztette életét vesztette, a sebesültel száma több tucatnyira tehető. A dráma három órán át tartott, a végén a biztonsági erők megölték az összes támadót – közölte a rendőrség és a kormány szóvivője.

A hatósági beszámoló szerint egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Elite Hotel bejáratánál, majd négy társa megrohamozta a négyemeletes épületet és túszokat ejtett. Az akció során a hatóságoknak sikerült biztonságba helyezniük a vendégek többségét, de több tucatnyian így is az épületben rekedtek.

A támadókat heves tűzpárbajjal likvidálták: az akcióban az öt támadón kívül életét vesztette két kormányzati alkalmazott, három biztonsági őr, négy azonosított civil és három azonosítatlan ember.

A merényletet az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet vállalta magára.

Mindeközben a szomáliai oktatási miniszter konvoja ellen pokolgépes támadást követtek el az ország déli részében, melyben egy ember megsebesült. A hatóságok azt gyanítják, amögött is az al-Shabaab áll.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges al-Shabaab 2008 óta több-kevesebb sikerrel harcol a nemzetközileg elismert kormány megbuktatásáért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter