Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.04.

A törökök 6000 migránst buszoztattak a görög-török határra, a térségben újra elszabadulhat a pokol!

Úgy fest igaza volt azoknak a biztonságpolitikai szakértőknek, akik az elmúlt időszakban többször elmondták: ha vége a járványnak, a migránsok újra tömegesen megjelennek a török-görög határnál.

Csütörtök hajnalban körülbelül 6000 migránst szállítottak buszokkal a görög-török határ közelében található Edirne városába – írja a Greek City Times angol nyelvű görög hírportál.

A hírt több egymástól független görög hírportál is megerősítette. Információik szerint a térségben állomásozó 1500 katonát és rendőrt, valamint az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) 300 tisztviselőjét már riadóztatták az illegális bevándorlók hirtelen megjelenése miatt.

Az eseményekről a török sajtó is beszámolt. Az Entirne TV török televíziós hírcsatornán úgy fogalmaztak, hogy „végre valahára folytathatják az útjukat az Európába igyekvő bevándorlók.” Az Ihlas török hírügynökség pedig már több videót megjelentett arról, ahogy az illegális migránsok gumicsónakokon próbálnak átkelni a Görögországot Törökországtól elválasztó Evros folyón.

A török kormánytagok részéről egyébként több olyan nyilatkozat is elhangzott a közelmúltban, amiben burkoltan új migránsáradattal fenyegették meg Görögországot. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter május közepén például úgy fogalmazott egy televíziós interjúban, hogy „a görög-török határon újra meg fognak jelenni a Nyugat-Európába igyekvő illegális bevádolók, amint vége a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseknek.”

Süleyman Soylu török belügyminiszter pedig azt mondta egy újságírói kérdésre, hogy „az Európai Unió és Törökország közötti vámmegállapodást naprakésszé kell tenni, illetve az EU-ba utazó törökök vízumkötelezettségén is lazítani kellene, különben lehetséges, hogy újra bevándorlók jelennek meg a török-görög határon.”

A görög-török határon azt követően alakult ki migrációs válsághelyzet, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök február 29-én bejelentette: Törökország megnyitja a határait az illegális bevándorlók előtt az Európai Unió irányába. A döntés következtében több 10 ezer migráns torlódott fel az Unió külső határán március elején, de a görög kormány következetesen senkit sem engedett tovább a kontinens belseje fele. A kialakult helyzet február vége óta kritikus, a görög határőröknek szinte minden nap vissza kell vernie a migránsok agresszív határáttörési kísérleteit. A koronavírus-járvány kirobbanása után úgy tűnt, hogy a válság némiképp konszolidálódott, de a ma megjelent hírek szerint a török vezetés ismét a maximális nyomásgyakorlás stratégiáját választotta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!