Létrehozva: 2020.02.14.

Brutális kommentháború kezdődött: melyik utasnak volt igaza?

Teljesen megosztott a net népe abban a kérdésben, hogy vajon az utasok közül kinek volt igaza.

Már megint két táborra szakadtak az internetezők. Ezúttal nem egy ruha vagy egy cipő színén megy a vita, hanem egy sokkal inkább életszagú konfliktushelyzetről.

A kommentelők azon vitatkoznak, hogy melyik utasnak volt igaza az American Eagle légitársaság New Orleansból Charlotte-ba (Észak-Karolina) tartó járatán.

Vajon az utolsó előtti sorban ülő Wendi Williamsnek, aki hátrahajtotta az ülését, ezzel jelentősen beszűkítve az utolsó sorban ülő férfi mozgásterét? Vagy az utolsó sorban ülő férfinak, aki – miután a nő nem volt hajlandó visszaállítani az ülését – kisebb-nagyobb ütésekkel folyamatosan lökdöste az előtte ülőt.

A veszekedés állítólag akkor kezdődött, amikor a férfi megkérte a nőt, hogy legalább az étkezés ideje alatt állítsa már függőleges helyzetbe a széket. A nő ezt meg is tette, de rögtön az evés után visszahajtotta.

A hátsó sorban ülő utas jelezte a légiutas-kísérőknek, hogy nem érzi magát túl komfortosan a fal és az előző ülés közti mini résbe préselve, erre egy ingyen rumos koktéllal enyhítettek a kínjain. A nőt pedig megkérték, hogy – lévén, hogy tilos a felvétel készítése – fejezze be a videózást, ugyanis mindent rögzített, ami azokban a percekben történt.

Ezeken a reakciókon kapta fel igazán a vizet a nő, aki a légitársaságra is rendkívül mérges, az „őt egy bokszzsákkal összetévesztő” férfi ellen pedig az FBI-nál kíván feljelentést tenni. Williams azt állítja, szabadságot kellett kivennie, hogy orvoshoz menjen és koponya CT-t végeztessen, miután a férfi ütögetései miatt fájt a feje.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át