Létrehozva: 2020.02.26.

300 veszélyes terroristát engednek hamarosan szabadon Franciaországban

Bár szakértők szerint van ok a pánikra, a döntéshozók azzal próbálják nyugtatni a közvéleményt, hogy a szabadlábra helyezésük után is megfigyelés alatt tartják majd a terroristákat.

A francia igazságügyi miniszter, Nicole Belloubet bejelentette, hogy a hatóságok 2023-ig közel 300 elítélt terroristák engednek ki a börtönökből. Csak idén 43 ember kerülhet a rácsokon kívülre, míg jövőre 60 terrorista szabadulhat. Belloubet azonban igyekezett mindenkit megnyugtatni, ugyanis szerinte a szabadulásuk után is figyelni fogják őket.

Nicole Bellobuet francia igazságügyi miniszter egy börtönlátogatás alkalmával.
Fotó: GERARD JULIEN / AFP

Bírói ellenőrzés alatt állnak majd, illetve adminisztratív megfigyelést is alkalmazni fogunk

– közölte a tárcavezető. Több jobboldali politikus is jelezte felháborodását, és azt követelik az igazságügyi minisztertől, hogy hozzon olyan különleges intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a társadalomra veszélyes iszlamisták rácsok mögött tartását. Tavaly decemberben Marc Trévidic francia bíró a londoni terrortámadás kapcsán figyelmeztetett mindenkit azzal kapcsolatban, hogy veszélyes a terroristákat szabadon engedni.

Nem csaphatjuk be magunkat, ezek az emberek legalább olyan veszélyesek, mint a sorozatgyilkosok

- fogalmazott Trévidic.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról