Létrehozva: 2019.10.04.

Feljavítottak egy fotót a Holdra szállásról, ez a részlet került elő

Neil Armstrong 1969-ben lőtte ezt a képet társáról, Buzz Aldrinről. Most egy lelkes amatőr pixelről pixelre retusálta a képet, így felsejlett rajta, amit eddig csak odaképzelhettünk: az űrhajós mosolya.

Buzz Aldrin boldogan mosolyog szkafanderje mögött 1969-ben az Apollo 11 Holdra szállásakor. Ezt Niel Armstrong meg is örökítette, ám egészen eddig nem látszottak az érzelmek a fotón, egész egyszerűen technikai okok miatt.

Fotó: nasa

Ötven évvel ezelőtt a fotográfia és a fényképészeti utómunka még nem volt olyan színvonalon, mint ma. Ám egy lelkes amatőr, Andy Saunders pixelről pixelre kivilágosította a képet, és elsötétítette az árnyékos részeket.

Fotó: nasa

Több órányi munka után sikerült előcsalogatnia egy ezidáig láthatatlan részletet: Aldrin arcát, és a rajta ülő elégedett mosolyt.

Fotó: afp

 

 

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: az orosz külügy véres bosszút esküdött

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

magyarnemzet.hu

Greta Thunberget rendőrök vitték el az Eurovízió döntője alatt + videók

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Majdnem belehalt a telefontöltésbe egy 16 éves fiú: „A szag szörnyű volt”

KÜLFÖLD

Tartósan fájni kezdett a lába, belehalt a 18 éves Oliver: „Nagyon bátor harcos volt”

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett