Létrehozva: 2019.09.06.

Angela Merkel rejtélyes viselkedése tartja lázban a német sajtót

Egyre többen gondolják azt, hogy Angela Merkelnek eltitkolt betegsége van. A német kancellár Pekingbe utazott hivatalos útra, ahol ismét meglehetősen furán viselkedett.

Katonai tiszteletadás és hatalmas médiaérdeklődés közepette kezdte meg háromnapos kínai látogatását Angela Merkel német kancellár. A német vezetőnek ez már a 12. kínai vizitje 2005-ös megválasztása óta. Ez alkalommal a német hírportálok egy különös jelenségre lettek figyelmesek.

 

Míg a kínai elnök felállva nézte végig a katonai tiszteletadást, addig Angela Merkel ülve maradt, így pedig elég furcsán festettek a pulpituson egymás mellett. Több napilap is azonnal azt kezdte fejtegetni, hogy a kancellárt korábban sújtó remegő rohamok állhatnak az ügy hátterében.

Merkel esetleges betegségéről először akkor kezdtek pletykálni, amikor Volodymyr Zelensky ukrán elnököt fogadta Berlinben, és a két ország himnuszának hallgatása közben súlyos remegés tört rá. Az egész testében reszkető kancellár később kiszáradás jelenként magyarázta a történteket, de a rákövetkező két hétben két további hasonló eset is előfordult. Sőt, ezt követően volt olyan hivatalos berlini esemény, ahol a protokoll ellenére ülve nézte végig a katonai parádét Merkel. Sokak szerint ezért nem állt fel a minap Pekingben sem.

Többen követelik, hogy hozzák nyilvánosságra Angela Merkel egészségügyi állapotát, az ugyanis szerintük közügy, hogy az Európa legnagyobb gazdaságát vezető kancellár rendesen el tudja-e látni a feladatát, vagy egy esetleges betegség akadályokat gördít-e elé.

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Az oroszok ismét áttörtek, az ukránok most Krasznohorivkánál tartóztatták fel őket, Csasziv Jarból szinte semmi nem maradt

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi