Létrehozva: 2019.03.05.

Fél óra alatt 80 drogdílert számolt össze a politikus a berlini parkban

Jó egy héttel ezelõtt két német politikus tett elõre bejelentett látogatást Berlin egyik legveszélyesebbnek tartott közterén, a Görlitzer parkban. A rendõrség akkor a vizit idejére kipucolta a parkot, most azonban az egyik politikus visszamerészkedett megnézni, hogyan is fest a valóság.

Az egész azzal kezdődött, hogy a Baden-Württemberg tartományban található Tübingen város polgármestere egy interjúban arról beszélt, hogy amikor a német fővárosba látogat, akkor figyelmezteti magát, hogy most el fogja hagyni Németország működő részét. Boris Palmer ezzel arra célzott, hogy Berlinben sokszor érezheti úgy az ember, hogy a hatóságok kezéből kicsúszott az irányítás. A kijelentést követően a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) nevű párt berlini frakcióvezetője meghívta Palmert, hogy tegyenek együtt egy sétát a problémásnak gondolt helyeken.

A sajtóból lehetett tudni, hogy pontosan mikor kerül sor a látogatásra, így a rendőrség a politikusok érkezését megelőzően egy órával nagy razziát tartott a Görlitzer parkban, amivel elriasztotta a környékről az összes kétes alakot. A német sajtót bejárt képek szerint lényegében a politikusokon kívül egy lélek sem maradt a sokszor no-go zónának nevezett köztéren, ami meglehetősen sok gúnyos posztot eredményezett a közösségi oldalakon.

Burkhard Dregger, a CDU frakcióvezetője ezért úgy döntött, hogy visszamegy a parkba, és előzetes bejelentés nélkül szemügyre veszi a valós helyzetet. Saját elmondása szerint három lépés után három férfi szólította le először angolul, majd németül:

Segíthetünk?

– kérdezték. Hamar kiderült, hogy drogdílerekről van szó, akiknél szinte minden megtalálható volt: Marihuána, cannabis, ecstasy, heroin, kokain. Dregger azt mesélte, hogy ezen kívül még kétszer szólították le mások hasonló ajánlattal.

30 percet töltöttem körülbelül a parkban, és 80 drogdílert számoltam össze. Nem éreztem jól magam. Ez nem az a hely, ahova a családomat is szívesen magammal vinném. Ez az állapot tarthatatlan, mégis sokan beletörődtek. A Görlitzer parkot és környékét is drogmentes övezetté kell alakítani, majd a megtisztítás után szigorú megfigyelés alá kell vonni

– jelentette ki egy interjúban a frakcióvezető.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át