Létrehozva: 2018.05.21.

Muszlimok vertek muszlimokat az alkohol miatt Dortmundban!

Olykor egymást is "nevelik" a hagyományok betartására az Európába érkezett bevándorlók. Ezúttal a nevelés rablással is párosult.

Közismert, hogy a Korán tiltja az alkohol fogyasztását, no de
miért?
A magyar borászportál szerint Mohamed egy településen haladt át, ahol számos ember boldogan ünnepelt, táncolt, énekelt az utcán. A próféta megkérdezte, hogy minek örülnek ennyire? Kiderült, hogy mindannyian bort ittak. Mohamed Isten italává kiáltotta ki a bort, hiszen ami ennyi örömnek a forrása, az csakis isteni eredetű ital lehet. Ahogy néhány nap múlva visszatért és ugyanazon a falun haladt
át, de a mértéktelen borfogyasztás miatt csak sírás, sikoltozás hallatszott és halottakat temettek. Mohamed próféta pedig elátkozta és az ördög, a sátán italának nevezte a bort.

Ha az Európába érkezett muzulmánok a tiltás ellenére “elcsábult” hittársakkal találkoznak, olykor rettentő dühösek. Ez történt Dortmundban is, ahol egy 23 és egy 24 éves iraki férfi hajnaltájt jött ki az egyik diszkóból és négy, szintén muzulmán férfiba botlott.

Akik rögtön nekik is szegezték a kérdést, hogyan mertek alkoholt inni? A fiatalabbik azzal próbálkozott, hogy ezt az ő vallása megengedi,

de ez a magyarázat nem tetszett a muszlimoknak és ütni, verni kezdték őket, sőt az egyikük mobilját el is rabolták.

A dortmundi rendőrök most szemtanúkat keresnek. Csak annyi
biztos, hogy a hajnali támadók 17 és 20 év közötti fiatalok voltak.
A megvert irakiakat pedig kórházba szállították.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról