Létrehozva: 2018.05.24.

Invázió! Minden irányból megrohamozták a migránsok Európát

Mindannyian élénken emlékezhetünk még 2015 második felére, amikor migránsok ezrei lepték el a budapesti Keleti pályaudvart és környékét. A bosnyákok most ismét hasonló helyzetben találták magukat, több száz illegális bevándorló tölti az éjszakát a szarajevói fõtéren.

A %RIPOST% is beszámolt már arról többször, hogy a szakemberek szerint ismét aktív a balkáni útvonal, igaz, idén már a 2015-öshöz képest módosított útvonalon keresztül érkeznek a migránsok nyugatra. A török-görög határszakaszon jócskán megnőtt az illegális határátlépők száma, amit sokan az Erdogan-kormány szemére is vetnek. Innen az illegális bevándorlók Albánián, Montenegrón és Bosznián keresztül menetelnek Nyugat-Európa felé. A helyi lapok arról számolnak be, hogy az említett országok határőreit 15.000 és 60.000 forint közötti árért meg is lehet vásárolni, akik így szemet hunynak az illegális határátlépésen.

A korrupt határőröket mégsem bántja senki, hiszen a balkáni országok érdeke az, hogy a migránsok mihamarabb áthaladjanak az országukon.

De nem csak a törökök tehetnek arról, hogy ismét migrációs válság fenyegeti Európát. Afrikából a Földközi-tengeren keresztül is egyre több migráns érkezik Európába. Ráadásul már válogatás nélkül, szinte az összes tengerparti országba hajóznak az afrikai gazdasági bevándorlók. Így nyugaton Spanyolország, középen Olaszország, keletebbre pedig Görögország és Ciprus a fő célpont - írja a Kronen Zeitung.

Persze ezek csak tranzitországok, a legtöbben ugyanis Németországba, Ausztriába, Franciaországba vagy valamelyik skandináv országba igyekeznek. A Frontex adatai ráadásul jól mutatják, hogy a migránsokat egyáltalán nem érdekli, hogy az életveszélyes ladikokkal nem is biztos, hogy átérnek a kontinensünkre.

Idén a hivatalos adatok szerint 23.715 migráns ért partot Európánál, 619-en viszont az útjuk során életüket vesztették.

Az illegális migrációt elutasítók abban reménykednek, hogy az év második felében, az Európai Unió soros elnökségét betöltő osztrák kormány tehet komoly előrelépéseket az ügyben. A jobboldali kormánykoalíció ugyanis elutasítja a Brüsszel által erőltetett kötelező elosztási kvótát, ehelyett támogatják az Orbán Viktor által is képviselt nézőpontot, miszerint az unió külső határait meg kell védeni.

Sebastian Kurz kancellár tervei között az is szerepel, hogy radikálisan átalakítja az európai migrációs politikát. Azt szeretné ugyanis, ha már a külső határoknál feltartóztatnák a migránsokat, majd egy gyors segítségnyújtást követően vagy visszatoloncolnák őket a hazájukba, vagy egy Európán kívül fekvő harmadik állam befogadó központjába szállítanák őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki