Létrehozva: 2017.05.23.

"Itt halunk meg" - aggódnak a migránsok

Hosszas huzavona után az olasz kormány végül felgyorsította a migránsok menedékkérelmeinek elbírálását, és ezzel együtt az illegális határátlépõk kiutasítását.

Sorra nyílnak az olyan átmeneti befogadó központok, ahol a migránsok a döntést várják: mikor kell elindulniuk haza. A kormány a héten adott zöld utat 11 újabb központ megnyitásának, amelyek további 1600 migránst tudnak elszállásolni. Eközben a táborokban pedig a bizonytalanság miatt egyre nő a feszültség.

 

„Itt halunk meg”

– mondta zokogva a római Ponte Galeria központban a 47 éves Khadigia Shabbi. A líbiai nőt terrorista kapcsolatok miatt tartóztatták le 2015 végén, azóta is ártatlanságát bizonygatja. A táborban egyébként 63 nő él, közel felük benyújtotta menedékkérelmét. A többségük Líbián keresztül, a tengeri útvonalon érkezett Olaszországba, de élnek itt ukránok és kínaiak is.

Olaszországban jelenleg 176 ezer migráns él a táborokban, közülük 45 ezren idén érkeztek – ez 40 százalékos növekedést jelent a tavalyi év adataihoz képest. Ráadásul a szakértők újabb nyári rekordra számítanak.

Áprilisban sikerült elérnie az olasz belügyminiszter Marco Minnitinek, hogy felgyorsítsák a menedékkérelmek elbírálását: a „gyorsan ítélő migránsbíróságok” a benyújtott kérelmek 60 százalékát visszautasították, így az érintett migránsoknak rövidesen el kell hagyniuk az országot. Január és április között már 6242 embert deportáltak, de napról napra egyre több csónak éri el a partokat. A kormány a Tunéziával, Egyiptommal és Marokkóval kötött megállapodás értelmében az onnan érkező migránsokat azonnal visszafordítja, a többieknek viszont át kell esniük a vizsgálaton.

 

A kiutasítás viszont nem sokat ér: sokan bármit megtennének azért, hogy Európában maradhassanak.

„Ha kiutasítanak, visszajövök. Komolyan mondom, nekem nem maradt otthon semmi”

– mondta a Ponte Galeria egyik lakója.

A Demokratapárt szenátora, Luigi Manconi szerint a táborok nem is működnek megfelelően, hiszen olyanokat is bezárnak, akiket nem kéne. A kerítéseken túl pedig sajátos világ él, nők tucatjait kényszerítik prostitúcióra, miközben egyre terjed az erőszak és a bűnözés. A migránsoknak ugyanis egész nap semmi dolga, unalmukban pedig inkább egymást bántják.

origo.hu

Kilenc vármegyére adtak ki figyelmeztetést vasárnapra

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

mandiner.hu

Burleszk pankrációból a teljes depresszióba – ilyen lett Godzilla Minus One

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Fájt a hasa, súlyos betegség kínozza a Down-szindrómás tinit

KÜLFÖLD

Majdnem belehalt a telefontöltésbe egy 16 éves fiú: „A szag szörnyű volt”

KÜLFÖLD

Tartósan fájni kezdett a lába, belehalt a 18 éves Oliver: „Nagyon bátor harcos volt”

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat