Létrehozva: 2017.02.23.

Elképesztő, de a britek fizették a mosolygó terroristát

Megdöbbentõ részletek derültek ki az Iszlám Állam öngyilkos merénylõjérõl.

Pillanatok alatt bejárta az internetet az öngyilkos merénylő képe: a szakállas férfi széles vigyorral néz bele a kamerába, majd nem sokkal később felrobbantja magát autójában. Most kiderült, hogy Abu Zakariya al-Britani terroristává válását az Egyesült Királyság is finanszírozta!

 

Az 50 éves al-Britani, született Ronald Fiddler története 2002-ben kezdődött: a manchesteri férfit az amerikai csapatok tartóztatták le Afganisztánban, miután kiderült, hogy kapcsolatban áll az al-Kaidával. Fiddler a húszas éveiben tért át az iszlámra, és mivel az Amerikai Egyesült Államokra veszélyt jelentett, Guantanamóba került. 2004-ben azonban az akkori brit belügyminiszter, David Blunkett kijárta, hogy szabadon engedjék, mert állítólag a börtönben kínozták és kihasználták a férfit.

„Egyetlen visszatérő sem jelent veszélyt a britek biztonságára”

– állította Blunkett. Tévedett.

Az ötgyerekes al-Britani nem sokkal később feljelentette a brit hatóságokat „kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódjuk” miatt – hét számjegyű kártérítési összeget kapott, amelyből házat vett, majd néhány évvel ezelőtt eltűnt.

Mint kiderült, Szíriába ment, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz,  mostanság vállalt az iraki Moszul közelében öngyilkos merényletet. A terroristát egy ellenőrzőpontnál feltartóztatták, itt készült róla a híressé vált mosolygó felvétel is. Azt azonban nem tudni, hogy a robbantásának voltak-e áldozatai…

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át