KIAJOBB

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.08.

Hosszú Katinkát még sosem láttuk így, most minden kiderül

A sportág két olimpiai bajnoka nem titkolózhat tovább, most kiderül, mit tudnak.

Keddtől végre minden kiderül. Országos bajnokságot rendeznek az úszók számára, melyen ott lesz a sportág két aktív magyar olimpiai bajnoka is. Hosszú Katinka 2022 augusztusa után versenyez újra, ő gyermeke születése után tért vissza, míg a nyilvánosság elől rejtőzködő Milák Kristófot éppen egy éve láthatta utoljára a szakma és a közönség.

Hosszú Katinka
A BAJNOKNŐ Fotó: Domotor Csaba / Nemzeti Sport

Hosszú Katinka 2022 augusztusában, a római Eb-n szerezte meg pályafutása 97. nemzetközi érmét. Ezt követően férjhez ment, majd családot alapított. Tavaly augusztusban született meg kislánya, Kamília, a bajnoknő pedig sokáig nem nyilatkozott arról, hogyan alakul majd a pályafutása. Versenyez-e valaha egyáltalán?

Tavaly novemberben jelentette ki, nagy célja, hogy ott legyen pályafutása hatodik olimpiáján. Ehhez nyárig kell megúsznia a szintidőt.

 A Nemzetközi Úszószövetség versenynaptára a mérvadó, márciustól júniusig lesz több lehetőség is a kvalifikációra. Vagyis messze nem az országos bajnokság az egyetlen opció

- nyilatkozta az esélyeiről Katinka, aki a Kanári-szigeteken edzőtáborozott. Vele volt családja is, edzőjeként dolgozó férje, Gelencsér Máté, és kislányuk is láthatta édesanyját edzés közben.

A 34 éves úszó 100 méter pillangón, valamint 200 és 400 méter vegyesen adta le nevezését.

Hosszúval ellentétben Milák Kristóf távolléte inkább volt váratlan a közvélemény számára. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kiválóságunk pihenőt kért, tavaly nyár óta kihagyott két világbajnokságot is. A szövetségi kapitánnyal sem tartotta a kapcsolatot, csak tippelni lehet arra, milyen formában lehet. Edzőjével és csapattársaival azonban már ott volt márciusban a tenerifei edzőtáborban.

A világcsúcstartó klasszis hat számban nevezett az eseményre, gyorson és pillangón szerepel a neve a rajtlistán, 50, 100 és 200 méteren.

Hónapok múltán újra felbukkant Milák Kristóf a nyilvánosság előtt
Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

Az országos bajnokságon szintén főszereplő lehet Kapás Boglárka, aki decemberben visszavonul, az azonban még nem garantált, hogy ott lesz-e az olimpián. Ehhez most úszhatja meg a szintidejét.

Nézd meg az Origo podcast-beszélgetését az esélyekről:

 

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt