Létrehozva: 2023.06.20.
Módosítva: 2023.06.20.

"Félreérthető mozdulatot tett" - eltiltották a magyar olimpiai bajnok fiát

Az U20-as vb-negyeddöntőtől kezdődően Bukarest vendége volt Szécsi Zoltán vízilabda-legendánk, ám a Szerbia elleni 12-7-es győztes döntő találkozón nem láthatta a fiát, Marcellt.

Az U20-as világbajnokságon aranyérmet nyert együttesünk centerét, Szécsi Marcellt az Egyesült Államokkal szembeni elődöntőben kiállították, és eltiltották a finálétól - úgymond brutalitás miatt.

Szécsi Zoltán
Fotó: Szabolcs László

"Marcell egy közelharcban félreérthető mozdulatot tett, 4 percre kiküldték, és a VAR-felvétel tanulmányozása után eltiltották - nyilatkozta a Ripostnak a háromszoros olimpiai bajnok szemtanú Szécsi Zoltán.- Tanulság mindig van, a mostani az, hogy a fiam legalább két lábbal marad a földön, de büszke lehet a vb-címére."

A mieink a Szerbia ellen 4-4-es állást követően, a nagyszünet után, 16 percre lehúzták a rolót, a korosztály 1995 és 2007 utáni harmadik vb-címét szerezték az Otopeni-csarnokban.

"Sokra hivatott ez az együttes – emelte ki Szécsi Zoltán – Meggyőződésem, a párizsi olimpián is szerepel egy-két játékosa a felnőttek között."

Szécsi dicsérte Gyapjas Viktort, ugyanis a BVSC hálóőre kivételes bravúrokat hajtott végre, a második félidőben „megbabonázta” Szerbiát. 

"Abban az időszakban védelmünk jól blokkolt, majd 2-3 esetben Gyapjas bravúrjain múlott, hogy a rivális képtelen volt még jobban felzárkózni."

A mieink bukaresti mérkőzései:

csoportmeccsek: Szerbia 17-15 (büntetőkkel) 

Egyesült Államok 12-6 

Görögország 16-9 

negyeddöntő: Olaszország 9-5 

elődöntő: Egyesült Államok 13-9 

döntő: Szerbia 12-7

 

 

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

magyarnemzet.hu

Greta Thunberget rendőrök vitték el az Eurovízió döntője alatt + videók

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt