Létrehozva: 2023.05.16.

A nap győzelme: parádés magyar siker született a hoki-vb-n

A magyar válogatott harmadik mérkőzésén Franciaországgal találkozott a jégkorong-világbajnokságon.

Dániától és az Egyesült Államoktól kikapott, így pont nélkül várta a harmadik meccsét a tamperei vb-n a magyar csapat, amely kedden a franciák ellen játszott. Együttesünk kétszer is hátrányba került, de rendre egyenlíteni tudott, és 60 perc után 2-2-re zárt, ami azt jelentette, hogy egy pontot biztosan szerzett. Az öt perces hosszabbításban, az úgynevezett "hirtelen halálban" a második pont volt a tét, ekkor már csak három a három ellen játszottak a csapatok, és gólt szereztünk: Bartalis István talált a francia kapuba, így 3-2-re nyertünk.

szurkoló, jégkorong
Fotó: MJSZ

A magyar csapat legközelebb csütörtökön, 15.20-kor Svédországgal találkozik. A nyolc tagú csoportból az utolsó helyezett kiesik. A magyar válogatott három kör után a hatodik helyen áll.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája