Létrehozva: 2022.09.13.

Felfoghatatlan pénzért csábítják Ronaldót Ázsiába

Szeretné visszaszerezni a helyét a Manchester United kezdőcsapatában Cristiano Ronaldo, de sokáig nem fogja eltűrni a kispadot, Szaúd-Arábia pedig minden követ megmozgat azért, hogy a Közel-Keletre hozza az ötszörös aranylabdást.

Legszívesebben idén nyáron otthagyta volna a Manchester Unitedet Cristiano Ronaldo, aki nehezen viselte, hogy a vörös ördögök tavaly csupán a hatodik helyen végeztek a bajnokságban.  A topklubok azonban nem éltek a portugál szerződtetésének lehetőségével, így a 37 éves támadó maradt Angliában. Annak ellenére, hogy eddig hét tétmérkőzésből mindössze kétszer volt a kezdőcsapat tagja, a legenda elégedett a klub nyári igazolásaival, illetve az ambícióival.

Egyelőre viseli a kispadot Cristiano Ronaldo Fotó: AFP

Ronaldo viszont köztudottan nehezen viseli, ha nem tud a pályán lenni, így elképzelhető, hogy januárban újra megpróbálkozik a lelépéssel. Igazán komoly kérője eddig egyedül Szaúd-Arábiából volt, az al-Hilal két évre 250 (!) millió eurót (99 milliárd forint) fizetett volna az ötszörös aranylabdásnak azért, hogy náluk futballozzon, de a rivális al-Naszr is megkörnyékezte a támadót. Nemcsak a klubok, egész Szaúd-Arábia érdeke, hogy elcsábítsák a Közel-Keletre a világklasszist.

Szeretnénk, ha Cristiano Ronaldo a szaúdi ligában játszana 

– nyilatkozta Jasszer al-Miszehal, a szaúdi labdarúgó szövetség elnöke. "Mindenki tudja, hogy mit ért el és milyen rekordjai vannak, de emellett kiváló példakép is."

Szaúd-Arábia az elmúlt években elképesztő összegeket ölt bele a sport világába, 640 millió euróért (253 milliárd forint) 10 éven keresztül Forma–1-es futamot rendez, amerikai pankrációs (WWE) showműsorokat hoz az országba, nemzetközi golfversenyt bonyolít le, valamint az Anthony Joshua-Andy Ruiz nehézsúlyú boksz címmeccsének visszavágóját is ide hozták. A közel-keleti ország a labdarúgásra is nagy hangsúlyt fektet, tavaly októberben a Mohamed bin Szalman szaúdi herceg tulajdonában lévő cég (Public Investment Fund) megvásárolta a Premier Leagueben szereplő Newcastle Unitedet. Ősi riválisa, Lionel Messi pedig idén májustól lett ország turizmus nagykövete.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája