Létrehozva: 2022.01.13.

Ilyen lesz belülről: Szenzációs hangulat várja a magyar válogatottat

Csütörtök este Hollandia ellen mutatkozik be a magyar válogatott a Szlovákiával közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Húszezer néző szurkolhat Gulyás István együttesének.

Nagy László, a magyar válogatott csapatvezetője első ellenfelükről, Hollandiáról elmondta, jó erőt képviselő csapat, amelyet jó képességű kézilabdázók alkotnak, a többségük erős bajnokságban játszik.

Bodó Richárd Fotó: Nemzeti Sport

„Mindenféle teher nélkül érkeznek, és meg akarják mutatni, hogy hasonló utat járhatnak be, mint a holland női szakág – magyarázta a szakvezető. – Nagyon oda kell figyelnünk, tudván, hogy számunkra az első mérkőzés egy kicsit nehezebbnek ígérkezik, hiszen át kell esnünk a tűzkeresztségen ennyi néző előtt.”

Az új budapesti csarnokban, az MVM Dome-ban húszezer néző szurkolhat a magyar válogatottnak, amely először lép pályára az új arénába. nek játékosa, Bodó Richárd a Borsnak elmondta, a drukkerek lelkesedése óriási erőt adhat.

MVM Dome
Fotó: Nemzeti Sport

„A negyeddöntős szereplést nem adják ingyen, de a multifunkcionális csarnok mérete, hangulata utánozhatatlan, nagy erőt fog adni – fogalmazott a szegedi klasszis, aki az ellenfeleinkről is beszélt. – Első riválisunk, Hollandia az a fajta válogatott, mely sose teszi lábhoz a fegyvert. A feljövőben lévő portugálok az európai kupaporondon is közelítenek a legjobbak felé, ezért izzadságos 60 perc vár ránk. Nem beszélve Izlandról, a szigetiek – futballistáikhoz hasonlóan – nem kérnek, de nem is adnak kegyelmet. A három közül ez ígérkezik a legfogósabb feladatnak.”

Bodó úgy véli, a válogatott beállósával, Bánhidi Bencével alkotott játékkapcsolata a világ talán legjobbja.

Budapest 20220110 MVM Dome bejárás Nemzeti Sport Török Attila sportcsarnok épület külső belső
Fotó: Nemzeti Sport

„Bence a válogatottnál a szobatársam, hihetetlen lendület jellemzi azóta, amióta tudja, hogy kedvesétől kislánya születik. Ezen az Eb-n átmegy a falon is, és hála Istennek, a derékfájása a múlté.”

Bánhidi Bence kisebb derékfájdalmai miatt kihagyta a Bahrein elleni találkozót, ezúttal pedig elmondta, hogy már majdnem tökéletes állapotban van, jót tett neki a két plusz nap pihenő. A mai hollandok elleni meccset követően a magyar válogatott vasárnap 18 órától Portugáliával, kedden 18 órától pedig Izlanddal találkozik a budapesti MVM Dome-ban. A középdöntőbe az első két helyezett kerül, onnan pedig az első három vehet részt a döntő hétvégén.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál