Létrehozva: 2019.09.12.

Hoppá, Böde Dániel újra a Fradiban edzett

Szombaton már egykori csapata ellen focizik a csatár, előtte azonban még megejtett egy telefonhívást.

Pikáns meccset rendeznek szombaton a labdarúgó NB I-ben, Böde Dániel újra paksiként focizik a Ferencváros ellen. A fővárosi zöld-fehéreket hét év után elhagyó csatár előtte azonban meglátogatta a Népligetben egykori klubját. Nem is akármiért.

Fotó: Facebook

„Tomiszlav Szivics szabadnapot adott nekünk azzal a kitétellel, hogy erősítenünk és futnunk kell. Mivel éppen Budapesten tartózkodtam, megkérdeztem Orosz Pált, edzhetek-e a Fradi bázisán, ő rögtön jelezte, semmi akadálya. Apróságnak tűnik, de jólesett a gesztus” – mondta a csatár a Nemzeti Sportnak.

Információnk szerint Böde a népligeti edzőtábor konditermében edzett, a focicsapatból nem volt ott senki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája