Létrehozva: 2018.11.15.

Maradt tét, még továbbjuthat a magyar válogatott

Bõven maradt tétje a magyar labdarúgó-válogatott maradék két mérkõzésének a Nemzetek Ligájában.

Habár a magyar válogatott az októberi, észtországi 3-3-as döntetlennel elvesztette esélyét a csoportelsőségre a Nemzetek Ligája C osztályában, de még így is maradt esélye a rájátszásba jutásra.

Ha ugyanis egy csoportgyőztes - esetünkben jó eséllyel Finnország - a márciusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön kijut az Eb-re, akkor az adott liga legjobb helyezettje kap helyet a pótselejtezőben. Ez pedig Magyarország is lehet, hiszen az észtek és a finnek legyőzésével, tíz ponttal zárna együttesünk.

Sajnos azonban nincs teljesen a saját kezünkben a sorsunk. A második helyünkhöz az is kell, hogy Görögország a maradék két mérkőzésén ne szerezzen három pontnál többet.

A ma esti, észtek elleni találkozónak további tétje a kiesés elkerülése. Tudniillik a C liga három csoportutolsója és a legrosszabb harmadik helyezettje a D ligába hullik vissza. Ha például Észtország ma este meglepetést okoz Budapesten, és legyőzi a magyar csapatot, akkor az utolsó helyre kerülünk a csoportban.

Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta, az észtek és a finnek ellen is a győzelem a cél.

"Szeretnénk jobb eredményt elérni, mint a tallinni mérkőzésen, erre és a finnek elleni találkozóra is egyértelműen a három pont megszerzését tűztük ki célul. Szeretnénk minél előbb végezni a csoportban, de ennél is fontosabb, hogy visszanyerjük a szurkolók bizalmát, ehhez két győzelem segíthetne hozzá bennünket."

Csoportunkat Finnország vezeti 12 ponttal. Görögország hat, Magyarország négy, Észtország egy ponttal áll.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

mandiner.hu

Csípős mémmel szúrt oda Hont András Magyar Péternek és Nagy Ervinnek

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt